Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Jézus misztériumai - Cazzago, Aldino - Török József (ford.): A csend a liturgiában
32 Aldino CAZZAGO ban részt kapnak az isteni szeretetből, vagyis az üdvösségből, amit Isten, az Atya elgondolt, és a Fiú véghezvitt a Szentlélekben. A liturgiában tehát egyetlen dolog valósul (exercetur) meg: „üdvösségünk műve” (Sacrosanctum Concilium 2). Mindennek ragyogni, sugározni kell a természetfölötti kegyelem isteni sugarától; vagy másként, mindenkinek el kell jutnia az üdvösséggel való örömteljes találkozásra. Amint Jean Corbon megkapóan írja: „az istentisztelet úgy jelenik meg, mint egy „pillanat”, amikor az Ur hatalomban eljön, vagy eljötté egyetlen foglalatossága azoknak, akik meghallották hívását.”2 A liturgiának nem az a célja, hogy elgondolkoztasson vagy vitatkozzon az üdvösségről - erre van a hitoktatás -, hanem hogy fölajánlja ezt az üdvösséget a résztvevőknek. Számos liturgikus ünneplés olyan benyomást tesz a szemlélőre, mintha az Úr „eljötté” legalábbis a háttérbe lenne szorítva. Egész sereg ok - a Szentírás botladozó felolvasása, a hosszú és társadalmi gondokat tárgyaló szentbeszéd, az érzelgős énekek, a „szent tér” művészinek mondott látványelemei - miatt, amelyek ezeket az istentiszteleteket jellemzik, nem a jelenlévőknek fölajánlott és megosztott üdvösség-misztérium tűnik szembe, hanem az, hogy ez a közösség és minden egyes tagja önmagáról beszél. II. János Fái pápa figyelmeztet: „A liturgiában az általunk végzettek közül semmi nem tűnhet fontosabbnak, mint amit Krisztus beteljesít, láthatatlanul, de valóságosan, Lelke által.”3 Ezért szükséges, hogy liturgikus közösségeink visszakapják a misztérium értelmét és mélységét. Kezdetnek ér2 Jean Corbon, Liturgie de Source, Paris, Editions du Cerf, 1982. 3 II. János Pál 1988. december 4-én kelt apostoli levele: Vicesimus quintus annus, 10.
