Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Jézus misztériumai - Dupuy, Michel - Török József (ford.): Jézus misztériumai
12 Michel DUPUY en gondolkodó, szabad élőlény. Pontosabban is meg lehet mondani, hogy az ember belső élete többé-kevésbé asszimilált emlékek szövedéke vágyakból, szabad elhatározásokból és szerzett tapasztalatokból. Miként emlékezik Jézus a szenvedésére? Az nem olyasmi, amit el lehet felejteni. A kegyetlenül kínos fizikai szenvedésekre azonban lehet úgy is emlékezni, hogy az emlék mégsem legyen fájdalmas. Az asszony, aki gyermeket hoz a világra, afölötti örömében, hogy új élet jött a világra, elfelejti fájdalmait (Jn 16,21). Jézus átélt misztériumaira gondolni, azokat átelmélkedni, mint csatlakozni Jézusnak ahhoz az emlékéhez, gondolatához, amely most, a megdicsőült állapotában benne él és osztozni a reményteljes valóságban, hogy ő emberi természetében is tovább él az örökkévalóságban. Az időből az örökkévalóságba Eddig főként Jézus emberi természetéről esett szó. Ha mi csak ezt vennénk figyelembe, Jézus misztériumainak és magának Jézusnak a megismerésében a lényegről nem vennénk tudomást. Bármit mond, bármit tesz, ő Isten Fia, és ez misztériumainak fölmérhetetlen távlatokat ad. A misztériumok láttatják őt és - amint a negyedik evangélium merészeli mondani - az Atyát: „Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9). Nemcsak mélyen humánus Jópásztor, aki szereti bárányait, hanem Atya is: „Az Atya szeret titeket” (Jn 16,26). Jézus misztériumai az Isten megismerésének az útjait jelentik számunkra, s ez az ismeret egyszerre megvilágosít bennünket és kifürkészhetetlen mélységekbe enged - nem behatolni, hanem - bepillantani.
