Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Misztériumaidban Téged talállak - Casel, Odo - Dobszay László (ford.): A liturgikus ünneplésről
A LITURGIKUS ÜNNEPLÉSRŐL 31 örök Pásztort tiszteljük időről időre cserélődő „eszközeiben”. A püspökszentelés napjának visszatérése az Úr soha meg nem szűnő tevékenységének záloga. így tehát a klasszikus liturgia korában a liturgikus ünneptartás eszméje a lényegnek megfelelően és logikusan fejlődött, úgy, hogy ez a krisztusi és egyházi élet gazdagságából és az antik kultúra hatásából következett. A történelem itt világosan mutatja egy eszme megvalósítását. Az ókeresztény ünnepek köre úgy jelenik meg, mint egy rózsaablak, melynek közepe teljes belső ragyogással lángol, a peremekre érve fokozatosan halványul, de azért mindenütt ugyanaz a fény élteti. A későbbi korokban, különösen a késő középkorban a liturgikus imádság objektív, dogmatikus, közösségi szelleme az érzelmesebb, individuálisabb germán gondolkodásmód hatására kissé háttérbe szorult. Eleinte a liturgián kívüli magánáhítat és a népi jámborság formáiban kiemeltek a keresztény tanítás hatalmas építményéből egyes hitigazságokat, üdvtényeket, s ezeket kezdték elkülönítve tisztelni. Később a nép nyomására az Egyház a liturgiába is bevonta ezek tiszteletét. Ezért találunk ez időtől fogva olyan ünnepeket, melyeknek tárgya már nem felel meg olyan tisztán a keresztény ünneplés eredeti szellemének. Ezeket éppen ezért már nem lehet olyan egyértelmű kapcsolatba hozni a nagy Krisztus-misztériummal, mint a klasszikus kor ünnepeit. A tárgynak sokszor némi absztrakt jellege van, mely nem felel meg a liturgia lényegének, ti. annak, hogy a liturgia alapvetően esemény, cse\ekmén\). Ezekre az ünnepekre is a „rózsaablak” fénye sugárzik rá, de valójában inkább körülötte foglalnak helyet, annak már nem szerves részei.
