Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Maxence, Philippe - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Újra megtalálni a liturgia lelkét

8

telményei és inspirációi szerint. Másrészt a liturgikus művészetnek, ami különbözik a profán művészettől, tudatában kell lennie sajátos rendeltetése felől. Ez utóbbi pedig a szolgálat szükségessége a szakralitás atmoszférájában. A művész szubjektív elképzeléseinek alá kell rendelődniük a liturgia objektív üzenetének és a szent (sacrum) jelenlétének szolgálatába kell állniok.

P.M.: A zene és az ének területén a tágas értelemben vett keresztény éneket eléggé megkülönböztetik a liturgikus énektől? E téren milyen legyen az egyensúly a gregorián ének fenntartása vagy felújítása és az új művek bevonása között?

J.R.: A gregorián ének mindig viszonyítási pont; hosszú története során a liturgia lelkének és a keresztény művészetnek a kifejeződése. Azonban a gregorián ének soha nem volt kizárólagos. A későközépkor-végi Franciaországban komoly nyitás történt a liturgia terén. Mindig volt bizonyos kreativitás, ami az adott kor zsenijéből forrásozik. A művészet minden korban találkozott az Úrral, és ebben az értelemben szükség van a kreativitásra a liturgiában. Az igazi kreativitás azt jelenti, hogy új kifejezésmódokat talál a liturgikus ihletés mélységes identitásának tiszteletében. Nem lehet elméleti útmutatásokat adni. Ám tisztelni kell a szakralitást, a misztériumot, a szépséget. Ha a kreativitás a szépség atmoszférájához kapcsolódik, ami az Úrtól származik, akkor az új kifejezésmódok a nagy hagyományhoz hűségesek maradnak.

P.M.: Ön szerint vannak olyan zenei kifejezésmódok, amelyek alkalmatlanok a liturgia szolgálatára?

J.R.: Már az egyházatyák, a középkori zsinatok, majd a Tri- enti Zsinat, és később X. és XII. Piusz pápák kifejtették véleményüket azokról a határokról, amelyek a liturgia és a kifejezetten érzéki, az érzékiséget felcsigázó, például túlzottan ritmikus ze-