Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Maxence, Philippe - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Újra megtalálni a liturgia lelkét
ÚJRA MEGTALÁLNI A LITURGIA LELKÉT 9 nék között léteznek. Az ilyen típusú zenék nem válhatnak liturgikus zenévé. P.M.: A könyvében arról is beszél, hogy az oltár iránya túlzottan előtérbe került az egyházi közgondolkodásban, noha a zsinat nem állította követelményként „a nép felé fordulást”. Ön úgy véli, hogy ez az új misézési mód „magában foglalja a liturgia lényegéről alkotott új elképzelést.” A szembe misézés tényleg új. De szükségszerűen téves? Nem inkább a liturgia szerves fejlődésének az eredménye? J.R.: Különbséget kell tenni a szentmise két része, az igeliturgia és az eucharisztikus liturgia között. Az igeliturgiában az Isten, Isten igéje, és a nép közötti párbeszéddel szembesülünk. Tehát helyes az igeliturgiát a pap és a hívek közötti váltakozásként megvalósítani. A pap a néphez beszél és jelenlévővé teszi Isten igéjét az emberek szívében. Következésképpen a pap és a nép eme találkozása szemtől szemben történik. Az igeliturgia után az egész közösség az Úr felé fordul. A keresztény kezdetek óta folyamatos hagyomány szerint az Urat a fölkelő Nap kozmikus jele szimbolizálja, és ez a jel Krisztus visszatérését hirdeti számunkra. A szentmise második részében mindenki és minden Krisztus felé fordul. Ezért természetes, hogy a pap is ugyanazon irányba tekint, mint a hívők serege, hiszen ő csak megelőzi az Úr felé haladó népet. Azért csak, mert nem a pap a liturgia orientálódási pontja, hanem az Úr. Nem a pap a fontos, hanem Krisztus. Ezért téves „a híveknek háttal mondott miséről” beszélni. Maga a szó - orientáció, orientálódás az Ori- ens-, Kelet-ből - ugyanezt fejezi ki, hiszen annak a helynek felel meg, ahol a Nap fölkel. Arról van szó, hogy közösen Krisztus felé fordulunk. Nagyon fontos, hogy ezt jól értsük. Mert egyrészt a misében van párbeszéd a nép és a pap között, aki meghirdeti Isten igéjét; másrészt a liturgikus közösség zarándokúton
