Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Maxence, Philippe - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Újra megtalálni a liturgia lelkét

6

ként tisztelni az adott realitást, nem pedig azt átalakítani vagy éppenséggel „teremteni”. Ez mindenek előtt a belső megismerés dolga, ami nincs ellentétben a ténylegesen szükséges stabilitással. Mindez megelőzi és lehetővé teszi a stabilitást. Isten népe körén belül már léteznek a Szentlélek által kifejlesztett realitások, hiszen a Szentlélek vezette Isten népét a történelme során. Ha tényleg megértjük azt, ami az Egyház szívéből született, akkor az Úrnak adott válasz nem csak válasz, hanem felhívás-hívás is.

P.M.: „A liturgia lelke” című könyvében az okfejtés a Szentíráson alapul. Mózes alakját példának véve az Egyiptomból való távozáskor Ön azt írja, hogy „az a mód miként kell megadni Istennek a tiszteletet (kultuszt), nem tárgyalás témája: a liturgia az isteni rendből származik, mértékét és elrendezését Isten határozza meg, és az ő kinyilatkoztatása.” A liturgiának ez a megközelítése ugyanígy alkalmazható a keresztény liturgiára is?

J.R.: Amikor azt írom, hogy a liturgia nem tárgyalás témája, kifejezetten hivatkozom a fáraó és Mózes közötti összecsapásra. A fáraó a politikai természetű tárgyalás terepén mozog. Számára mindössze arról van szó, hogy bizonyos föltételek mellett Izraelnek megengedi: hadd menjen és adja meg a tiszteletet Jahvénak. Mózes számára ez a kérdés nem lehet tárgyalási téma. A kivonulás célja nem mindössze egy földterület elfoglalása. Mindenek előtt Istennek kell megadni a tiszteletet (kultuszt). A kívánt földterület a kultusz földje. Ezért Mózes nem ismer megalkuvást. A fáraó eleinte hajlandónak mutatkozott arra, hogy a zsidók az ő országában adják meg Istennek a tiszteletet. Majd amikor újabb csapások sújtották Egyiptomot, a fáraó késznek mutatkozott arra, hogy engedi távozni Izrael népét, hadd végezzék el a kultuszt a sivatagban. Mózes mindany-