Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Szentháromság és Egyház - Ruspi, Walther - Mohos Gábor (ford.): A kilencedik és a tizedik parancs
A KILENCEDIK ÉS A TIZEDIK PARANCS 25 szerező formulaként szolgál a Trentói Zsinat utáni katolikus katekizmusoknak egészen a II. Vatikáni Zsinatig. Az a gyakorlat, amely a bibliai szöveget a parancsok lényegi tartalmára egyszerűsíti a három legrövidebb megfogalmazás mintájára (Kiv 20,13-15), világosan mutatja, hogy a Tízparancsolatot a katekézisben (és a morális teológiában is) elsősorban arra használták, hogy az etikai előírásokat az élet különböző területeire alkalmazzák. A konkrét etikai normákat, amelyek a katekizmusok és a kézikönyvek az egyes parancsok szerint gyűjtik össze, nem tekinthetjük a bibliai szöveg magyarázatainak, sem nem eredeztethetek közvetlenül ezekből a nagyon általános parancsokból, mégha ezt a benyomást kívánják is kelteni. Valójában olyan normatív tanításról van szó, amely alapja a természetjogból kiinduló reflexió, és csak utána került a Tízparancsolat már létező keretei közé. A katekézis keretében így lehetségessé vált, hogy közvetlenül visszavezessék azokat Isten akaratára, amely a Sinai hegyen nyilvánult meg. A Tízparancsolatnak didaktikus célból történt ilyenfajta kihasználása ma nem igazolható sem az exegézis, sem a katekézis szempontjából. Sokkal inkább abból a szempontból kell néznünk, hogy a hit és az erkölcs elválaszthatatlanok egymástól. Az egyes előírások magyarázata kiindulhatna a bevezetőből (Kiv 20,2; MTörv 5,6). Egy olyan Istenben való hitnek, aki életet és üdvösséget teremt, szabadító és üdvözítő, megvannak a következményei a mindennapi életre vonatkozólag. Aki Istennek köszönheti önmagát, az életet, a szabadságot, a jogot, a boldogságot, a tulajdont, annak a maga részéről tisztelnie és garantálnia kell felebarátja életét, szabadságát, jogait, boldogságát, javait. így a hívő egész élete istentiszteletté válik, Isten szeretetének megvalósítása a másokkal való mindennapi együttélésben.
