Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Szentháromság és Egyház - Ruspi, Walther - Mohos Gábor (ford.): A kilencedik és a tizedik parancs
A KILENCEDIK ÉS A TIZEDIK PARANCS 23 Tízparancsolat tanítása más, általában bibliai előírásokkal együtt a keresztény etika alapja volt (vő. Didakhé, II, 2kk). Szent Ágostonnal a Tízparancsolat alapvető helyet kap a katekumenek katekézisében, és az egész keresztény vallási-erkölcsi élet rövid és világos szabályává válik. A Tízparancsolat a maga igazi jelentőségét mint kateketikai formula csak a bűnbánati katekézis elterjedését követően nyeri el, a VIII. századtól kezdődően, a gyónás kötelezettségével kapcsolatosan. A középkori vasárnapi liturgiában a Tízparancsolat az Apostoli hitvallás és a Miatyánk mellett a harmadik formulává válik, amelyet népnyelven közösen recitálnak. Szent Tamást (S. Th., I—II, q. 100) jobban érdekli a Tízparancsolat értéke és kötelező ereje, mint eredete, melyet az Istenre vezet vissza: „Illa praecepta ad decalogum pertinent quorum notitiam homo habet per se ipsum a Deo” (a. 3). A XIII. századtól a Tízparancsolat a keresztény katekézis elsőszámú, ha nem az egyetlen eszköze, egyben a legelterjedtebb lelki tükör, amelyet a bűnbánat szentségéhez jámlás előtti lelkiismeretvizs- gálathoz használnak. Ez a módszer a XV. századtól minden katolikus katekizmusban megjelenik. A lutheránus egyház is ezt követi. Az első katekizmus, amely nagymértékben elterjedt a nép körében (Luther Márton, 1529), egyenesen a Tízparancsolattal kezdődik, nyilvánvalóan nem azzal a céllal, hogy egy pozitív etikát fogalmazzon meg, hanem hogy bemutassa, hogy az ember bűnös, és csak a hit által igazulhat meg. Ettől kezdődően a Tízparancsolat a katekizmus egyik központi részévé válik (ebből általában négy van); a katolikus hagyományban a harmadik rész, az Apostoli hitvallás és a szentségek után (ld. Canisius, Cathecismus Romanus), vagy a második rész (ld. Deharbe). Canisiustól kezdődően az Újszövetség legfőbb parancsa, az Isten és a felebarát iránti szeretet a Tízpa-
