Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Reale, Giovanni - Török Csaba (ford.): Az ember hite és természete a kultúrák között
58 Giovanni Reale én ott lakom, s ez meglepte őt. Meghívott ebédre, és azt mondta, hogy könyveim megzavarták őt, ugyanis a kísértés, hogy olvassa őket, elvonta őt a lelkek gondozásától. Feltettem egy olyan kérdést, amelyet a jelenlévő papok túlságosan erősnek éreztek. A teológia bizonyos formáiról beszélgettünk (egyes teológusok azt a benyomást keltik, hogy már nincs is hitük) és megkérdeztem: „Miért beszélünk még mindig „átlényegülésről” (transsubstantiatio - a ford, megj.) az Oltáriszentség kapcsán, és miért nem az evangélium szavaival szólunk: »Ezt tegyétek az én emlékezetemre«?” A válasz hasonló volt a Pápáéhoz - el kell kerülnünk, hogy kulturális kategóriákba zárjuk bele a hit bizonyos üzeneteit - és így szólt: „Azt akarjátok, hogy leckét adjak az én Uramnak?” Egy másik pont az ideológiához tartozik: olyan dolgokat adok át önöknek, amelyeket épp most tanultam Oroszországban. Az ideológia magában foglalja az igaz erejének és hasznosságának majdnem teljes tagadását. Nem az fontos, ami igaz, hanem az, amit a nép igaznak tart. Az igaznak tartottság a hatalom kiépítésére, megőrzésére és a vezetésre szolgál. Egy politikus ezt mondta: adjátok nekem a hatalmat, s minden egyéb magától fog menni. Ez a felfogás, amelyet a marxizmus terjesztett el, tévesen azt hiszi magáról, hogy épp ez a marxizmus alkotta meg. Ez nem igaz: mindig is létezett, lévén hogy ez az embernek az egyik rossz oldala. Az első, aki ezt tökéletesen megalkotta, maga Platón volt. Azokban az időkben a politikusnak szükségszerűen szónoknak is kellett lennie, a szónoklás alapvető volt. A szónokok alakították ki ezt az elméletet, olvassuk csak el az alábbi részt: „Annak, aki elhatározza, hogy szónok lesz s egyszersmind politikus is, nem szükséges, hogy ismerje az igazságot a jó dolgokról és az emberekről, valójában a szónoki emel-
