Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Dobszay László: Korunk egyházzenei problémái: magyar tükörben
42 Dobszay László jes celebráció tényleges liturgikus zenével történjék. E kereten belül alkalmanként vagy helyenként tér nyílik az egyházzene hagyományainak megfelelően többszólamú letéteknek vagy alter- natim előadásnak is. A skála túlsó végén találjuk a népájtatos- ságokat (melyeket az új liturgiának sem kell kiszorítani): bőséges helyet adnak a kancióknak, még hozzá eredeti sajátságuknak megfelelően, a sok versszakkal végig énekelt kancióknak. Itt sincs persze akadálya, hogy alkalomszerű betoldásként gregorián vagy polifon énekek is elhangozzanak. A legnehezebb helyzetet a mise feszes drámai alkata jelenti. Ha alkalmanként egy ünnepi misében indokolt is, hogy a szertartás leállva időt engedjen terjedelmesebb műveknek, a szertartás maga megszabja a tételek nem kapkodó, de gyors egymásutánját. Az a megoldás, melyet itt kidolgoztunk: a liturgikus ének és a „betét”-zene (akár kanció, akár többszólamú műzene) nagyjából egészéből kötött, állandó és a liturgia logikáját követő elhelyezése a misében. így nem csak egyensúly teremthető közöttük, nemcsak a liturgikus ének elsőbbsége védhető meg (konkrétan, minden misében), de az új funkcionalitás létrehoz egy új liturgikus rendezettséget is, ennek minden pasztorális, pedagógiai és művészi előnyével. Nem lenne helyénvaló ezt a rendet itt részletezni, elég deklarálni, hogy egy kötött (vagy legalábbis részben kötött) rend létrehozása nélkül nem lehet megalkotni az új liturgia méltó zenéjét. VII. Az új, anyanyelvű kultikus zene Következő kérdésünk: melyek e tapasztalatok alapján egy anyanyelvű kultikus ének megteremtésének útjai (nem zárva ki természetesen a zsinat után sem a latin liturgia elsőbbségét és a kevert nyelvű liturgia lehetőségét).
