Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Dobszay László: Korunk egyházzenei problémái: magyar tükörben

KORUNK EGYHÁZZENEI PROBLÉMÁI: MAGYAR TÜKÖRBEN 27 1. Elsősorban, s legfőképpen Kodály a zene lényegéről, a zene és társadalom, zene és ember, zene és erkölcs, zene és Egyház, zene és iskola viszonyáról olyan gyémánt-keménységű és megalkuvásmentes víziót adott, mely igazi követőinek védel­met jelentett, jelenthetett a század második felében eluralkodott s az Egyházat is leigázó értékválság ellen. Nincs itt helyünk e fi­lozófiai rendszert kifejteni, de legalább két idézetet szeretnék idehozni, melyek érvényesek az egyházi zenére is: „A rossz íz­lés lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonysá­got.” „A jó zenének van általános embernevelő hatása, mert sugárzik belőle a felelősségérzet, az erkölcsi komolyság. A rossz zenéből mindez hiányzik, romboló hatása odáig terjedhet, hogy megingatja az erkölcsi törvényben való hitet.” 2. Kodály (és vele együtt követőinek) kutatásai, tanulmányai, eligazításai a népzene tudománynak olyan fellendülését indítot­ták el, mely nemcsak nemzetközi elismerést szereztek a magyar etnomuzikológiának, hanem mélyen befolyásolták a zenei köz­gondolkozást, tudományosságot és pedagógiát. A népzenére való informálatlan, a problémák lényegét nem látó hivatkozá­sok, melyekkel oly gyakran találkozunk a nyugati ismeretter­jesztő, és alkalmazó (pl. pedagógiai, pasztorális), sőt tudomá­nyos irodalomban is, Magyarországon aligha kaphatnak hitelt. Mély hatással voltak Kodály konkrét anyaggyűjtései és elemzé­sei a zenei élet széles körére, sajátos következményekkel az egyházzenére is. Ezt a témát külön fejezetben szeretném rész­letesen tárgyalni. 3. Kodály ihletése az egész zenetudományban érezhető, de ezen belül jelentős impulzusokat adott a gregoriánkutatásnak. Kodály tanítványa, Szabolcsi Bence a gregoriánt a zenetörténet­be beillesztve, egyúttal - az elsők között - annak népzenei vo­natkozásait is bemutatva, kivonta e tárgykört a szűkén értett egyházi tudományok elzártságából. Rajeczky Benjamin követke­zetesen ment tovább ezen az úton, s a Magyar Tudományos

Next

/
Oldalképek
Tartalom