Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Szentháromság és Egyház - Chaignon, Francis de - Pigler Mónika (ford.): Egyház és Szentháromság a II. Vatikáni Zsinat szerint

EGYHÁZ ÉS SZENTHÁROMSÁG A II. VATIKÁNI ZSINAT SZERINT

9- A vezető semmi esetre sem valamiféle szabályozó, a jó működésnek vagy a csoport jó egészségének a garanciája. Máshonnan, felülről adatik (bármilyen legyen is kinevezésének vagy választásának módja): az egység kapott, olyan forrásból, amely nem a közösség, nem is a szálak, melyek eggyé szövik, és még csak az övéi számára jelenvaló Krisztusra vonatkozás sem: az egység az Atyától jön, aki elküldi Fiát, hogy mindent visszaemeljen Hozzá, az Atyához.

Az Egyház szentsége és a Szentháromság

Az Egyház a hit szemében „fogyatkozhatatlanul szent” (LG 39). Ez a zsinati kijelentés nyitja meg a Lumen Gentium V. és VI. fejezeteinek fejtegetéseit. E két szétválaszthatatlan fejezet egymás után beszél a megszentelődésre való egyetemes meghívásról az Egyházban, ill. a szerzetesekről (vagy tágabb értelemben a megszentelt életről), és végül emlékeztet minden szentség forrására és eredetére, mely maga az egyetlen és oszthatatlan Szentháromság Krisztusban és Krisztus által (LG 47).

Innentől tehát elegendő arról gondolkodni és azt kifejteni, hogy mit jelen az Egyház számára a megszentelődés e szenthá- romságos forrása „Krisztusban és Krisztus által”. A 39. pont bevezetése jelzi, hogy Krisztus, „az Isten Fia, akit az Atyával és a Szentlélekkel »egyedül szentnek« ünnepelünk, menyasszonyaként szereti az Egyházat, önmagát adta érte, hogy megszentelje. Saját testeként kötötte egybe önmagával, s Isten dicsőségére elárasztotta Szendéikének ajándékával.” E szentháromságos forrásból ered minden hívő meghívása a megszentelődésre. Az Egyház szentsége, mint többi jegye is, a szentháromságos forrásból eredő adomány, és küldetés is, elvárás, hívás minden egyes tagja számára. Eredetéből kifolyólag a - többé kevésbé - tagjai-