Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): A bizánci templomok
A BIZÁNCI TEMPLOMOK 19 félkupola fedte az előteret, amelyet a hittanulóknak és a bűnbánóknak tartottak fenn. A kórus az északi és déli alatt talált helyet. így minden hívőt bevontak a kórusba, amely megköny- nyítette a részvételt az énekekben, és nem maradt olyan hallgatóság, amelyet kizártak a csak énekesekből álló karból, ami a hívek helyett működött volna. A püspök és az igeliturgia, valamint az imádságok felolvasói köré kényelmesen összegyűlt nép megnyílt, hogy kövesse a szent adományokkal való vonulást az oltár felé, és ennek irányában csoportosulhatott anélkül, hogy bármi is elválasztotta volna a szent lakomától. A Jusztiniánosz császár alatt épített, átépített és végül egy földrengés után befejezett konstantinápolyi Hagia Szophia- székesegyház vált eme újfajta keresztény templom nagyszabású mintájává, amelyben talán a legjobban sikerült a rendeltetéséhez alkalmazkodni azok közül, amiket a múltban valaha is megvalósítottak3. Később, a középkorban Konstantinápolyban és keleten mindenütt, hasonlóan Rómához és a Nyugathoz, megjelenik a keresztény kultusz klerikalizációja és szerzetesivé válása. De egy ilyen épület, mint ez, sohasem jutott odáig, hogy a közös templomon belül egy külön templom alakuljon ki a papok és szerzetesek számára. Amikor nagy számban jelennek meg a papok és szerzetesek stallumai, akkor ezeket a templomban úgy rakják körül, hogy a püspöké lesz az első a bejárattól jobbra, míg a szerzetesi elöljáróé balra, a kórus két része pedig a két oldalsó félkupola alatt marad. A reggeli bűnbánati liturgiára egy másik szerzetesi kórust állítanak fel, az előbbihez hasonló elrendezésben, az előcsarnokban körben. Következéskép3 Vö. S. G. Xydis, „The Chancel Barrier, Sowlea and Ambo of Hagia Sophia”, in Art Bullettin 29 (1947), 1-24. Erre a korra megy vissza Paolo Silenziarionak a Szent Szophiáról szóló költeménye és a Konstaninápolyi Szent Germánosznak tulajdonított História ecclesiastica leírása.