Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): A bizánci templomok

20 Louis Bouyer pen akkor is, amikor a szerzetesek és papok gyakorlatilag egyedül végzik a liturgiát, sosincsenek kizárva a részvétel lehe­tőségéből a hívek, hanem mindig befogadásra kész közösséget találnak. Előbb vagy utóbb, utánozván az első császári város kon- stantini bazilikáit, az apszisba egy trónt állítanak be, amelyet egy paddal vesznek körül a papok számára. Jóllehet a béma sohasem tűnik el, de az evangélium felolvasása átkerül a soleára, a presbitérium bejáratánál lévő másodlagos bémára. A többi liturgikus felolvasás továbbra is a régi központi bémáról történik. Ez utóbbi marad a főcelebráns szokásos he­lye a szertartás első felében - legalább is a főpapi liturgiákon. A bizánci templom másik fontos jellemzője az ikonográfia ki­fejlődése, amely első szakaszában különösen is arra irányult, hogy a szertartások közösségi és kozmikus jellegét húzza alá. Tá­vol attól, hogy a hely szentségét kizárólag az oltárra és a vele szo­rosan összekapcsolt presbitériumra - a papok helyére - összpon­tosítsa, inkább az egész hívő közösségnek a keresztény misztéri­umba való bevezetését hangsúlyozta, és velük együtt az egész vi­lágét. A keresztény ikonográfia eredetét már régen is sokfelől ku­tatták, különösképpen a liturgikus részét, és ez mindenféle, töb- bé-kevésbé találó feltételezésnek adott helyet. Mára már teljesen világossá váltak ezek a gyökerek. Az őskeresztény kultusz oly sok eleméhez hasonlóan ez is a zsinagógái kultuszból szárma­zik. Sukenik minden olyan ókori zsinagógát tanulmányozott, amelynek valamilyen nyoma maradt, és elég biztosan kimutat­ta, hogy egyáltalán nem ősi a zsidók tiltakozása a zsinagógái képábrázolás ellen. Ez kifejezetten keresztényellenes reakció volt, és nem régebbi a III. század végénél vagy a IV. század ele­jénél. Az ókori zsinagógákat bőségesen díszítették válogatott bibliai jelenetek ábrázolásaival. Világosan látszik, hogy ezek az ábrázolások nem a múlt egyszerű emlékei voltak, hanem az

Next

/
Oldalképek
Tartalom