Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - Szentháromság és Eucharisztia - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Hagyomány és megújulás

44 Louis Bouyer körül, ahonnan az olvasmányok és a homília hangzik el, míg a celebráns e mellett ül egy lépcsőfoknyi magas dobogón, szemben a felolvasóval. Még jobb lenne egy nem túl széles ellipszis alakban összegyűlt közösség, a székkel és az olvasóállvánnyal a két fókusz­pontban, amelyek egyetlen bémán állnak. Nem szükségszerű, hogy az épület is ilyen alakú legyen, tökéletesen megfelel erre egy négyszögletű épület is. Ebben az esetben fontos, hogy a hosszúsá­ga ne haladja meg a szélességének kétszeresét, mert amennyiben nem tartják tiszteletben ezt az arányt, elvész a gyülekezet egyönte­tűsége, és fellazul a kórus éneke. Az énekeseknek pedig a cele­bráns széke és a felolvasóállvány között kell lenniük. A másik fajta elrendezésre a középkori szószék és a banc d’oeuvre ihlethet. A szószék az egyik oldalon (az úgynevezett evangélium-oldalon) található, míg a celebráns ezzel szemben ül, a kórus pedig ebben az esetben is a kettő között, középen marad. Egy harmadik elrendezést is feltételezhetünk, amelyben a cele­bráns széke a bejárathoz közel áll, illetve az ajtó helyétől függetle­nül az oltárral szemben, vagy egy szószékkel középen, vagy két ambóval a két oldalon, amint a római bazilikákban. A szószéknek (vagy ambóknak, különösen is annak, amelyik ma­gasabb, ha több van belőlük) többnek kellene lennie egy közönséges felolvasó állványnál. Méretének és alakjának világosan kell mutatnia, hogy az oltár után ez a templom legszentebb helye. Ezt társítani le­hetne egy újfajta frigyládával, vagy falba épített könyvszekrénnyel, amely előtt a tabernákuluméhoz hasonló lepel függ és néhány gyer­tya. Egy hétágú gyertyatartó a frigyládánál és hét gyertya az oltár kö­rül (amint a Jelenések könyvének látomásában) kihangsúlyozná a li­turgia eme viszonyítási pontjai közötti kapcsolatot. Akkor is, ha nem akarjuk visszaállítani a frigyládát, legalább az ambónak kellene megfelelően tágasnak lennie, hogy helyet adjon a papnak vagy a diakónusnak, a tömjén- és a gyertyavivőknek. Egy állandó, szilárd gyertyatartó, amint a római bazilikákban (vagy kettő, mindkét oldalon egy-egy), jól hangsúlyozza, hogy Krisztus jelenléte először ott válik kézzelfoghatóvá, ahol az Igét hirdetik, mi­előtt az oltárhoz mennének. Amikor a szószék vagy az ambó a

Next

/
Oldalképek
Tartalom