Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Szentháromság és Eucharisztia - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Hagyomány és megújulás
HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS 43 legfeljebb pár pillanatra, nem ülnek le sohasem, csak kivételesen a papok, a betegek és az idősek, és szintén csak rövid időre. Egy modern nyugati ember számára ez talán elviselhetetlen tehernek tűnik. De amikor már megszokják, nem lehet nem számolni azzal a magas fokú részvétellel, ami mindig szembetűnik az ortodox liturgiában, ahol pedig ez szigorú előírás. Az ülő gyülekezet szinte mindig és szükségszerűen passzív gyülekezet. Ezzel a magatartásával nem a kultuszban való részvételre készíti fel magát, hanem sokkal inkább arra, hogy tanítást hallgasson, vagy általában csak arra, hogy egyszerűen több-kevesebb érdeklődéssel nézzen egy előadást, amelyen ő maga nem vesz részt. A térden állás jó a magánáhítatra, de nem egy közös könyörgésre. És minthogy egy ülő gyülekezet általában rosszul énekel vagy sehogy, felesleges azt remélni, hogy be lehet majd vonni őket a dicsőítésbe és a hálaadásba. Ha nem is tudjuk mostantól teljesen megszüntetni az ülőhelyeket templomainkban, legalább összecsukható, könnyű székekkel kellene helyettesíteni őket, amik könnyedén mozdíthatóak. Főleg manapság, amikor nagyon egyszerű fémszékeket használhatnak, amelyek zaj nélkül áthelyezhetők, összehajthatok és elvihetők, ha nem használják őket. Ez gazdaságilag is előnyösen érintené egy templomépítés vagy berendezés költségvetését, és így a pénzt fontosabb dolgokra lehetne fenntartani. Ezek a mozdítható székek megengednék, hogy a fiatalok liturgiáin kevesebbet használják, vagy talán elérkezik majd az az idő, amikor újra be lehet vezetni az ősi és sokkal előnyösebb gyakorlatot, az állva történő részvételt. így sokkal könnyebb lenne a jelenlévőkből számuktól eltekintve valódi közösséget képezni, és ez - az alapvető dolog - újra lehetővé tenné a közös mozgásokat és a folyamatos előrehaladást, ami nélkül nincs közösség a hívek között, vagy csak valami megkövesedett közösség. A megfelelő eucharisztikus ünnepléshez alapvetően fontos, hogy a jelenlévők különböző módon csoportosulhassanak, és szabadon átmehessenek az egyik fókuszponttól a másikhoz. Az olvasmányokhoz és könyörgésekhez az egyik legjobb elrendezés talán a kör alak lenne egy szószék vagy egy olvasóállvány