Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - Szentháromság és Eucharisztia - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Hagyomány és megújulás

HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS 39 mészetesen ez nem áll ellentétben a különféle funkciókkal (azaz a „liturgiákkal”, a közösség számára végzett szent szolgálat értelmé­ben, ahogy Szent Kelemen mondja). A celebráló püspöknek vagy papnak magának Krisztusnak a nevében kell vezetnie a gyülekeze­tei, apostoli tekintéllyel hirdetnie az Igét, azt mindig pontosan a hí­vek szükségeihez igazítva és végül megszentelnie a közös áldozati lakomát a nagy eucharisztikus imádsággal. A diakónusok és a ki­sebb rendekben lévő szolgálattevők segítenek neki ebben a feladat­ban, úgy, hogy mindenki a lehető legteljesebb módon vehessen részt az Igére válaszoló imádság, a közös felajánlás és végül az ál­dozati és szentségi lakomában való közös részesülésen keresztül. A szolgálattevők ebből a szempontból sem a népért működnek, azaz nem helyettük, mintha ők a közösség fölött és azon kívül áll­nának, annak a felfogásnak kedvezve, mintha a többiek dolga csak annyi lenne, hogy fülükkel és szemükkel passzív befogadók legye­nek, vagy egyenesen olyan természetfölötti ajándék átvevői, amelynek megvalósításában semmiféle részük ne lett volna. Min­denki azt kapja, amit felajánlott, fenntartva, hogy a közös kultusz során adományaikat magasabb rendű valósággá formálták át. Ahogy Szent Ágoston mondja, az, amit az áldozásban kapnak, mindenkinek a maga misztériuma: Krisztus által elfogadott létük úgymond be lett oltva az ő saját létébe, attól kezdve, hogy az éle­tük Krisztus életének részévé vált. Ezért nem lehet tehát a szolgálattevőket elválasztani a közösség­től, hanem annak körében kell tevékenykedniök, annak érdekében, hogy a gyülekezet a lehető legteljesebben és együtt vegyen részt azon, amit a tagok egyenként tesznek. Másrészt az egyéni imádság, a felajánlás és az áldozás szerves alkotó részei a nyilvános kultusz­nak, amely nem egyszerűen a papok kultuszából következik, mintha az önmagában vagy önmagáért létezhetne. Úgy is mondhatjuk, hogy ez maga az az anyag, aminek megszentelésén a szolgálattevők­nek dolgozniuk kell, és nem képesek ezt tenni, hacsak nincsenek ál­landóan egységben az egész néppel, amelynek vezetői. Mindez azt jelenti, hogy a liturgia három fókuszpontjához - az Ige hirdetéséhez, az oltárhoz, amely köré mindenkinek össze kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom