Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Az irgalmas Atya szentsége - Adam, Adolf - Kürnyek Róbert (ford.): A zene az istentiszteletben
30 Adolf Adam megadva, az 1000-es években kifejlődik (Arezzoi Guido) „a vonalrendszer a vonalak terctávolságával és a sor elején jelzett betűkulcsokkal, amik később hangjegykulcsokká válnak. A 12. századtól alakulnak ki a végül megmaradó típusok, a német hangjegyírás és a kvadrátírás, ami a késő-középkori kifejezés- módjában a gregorián korái lejegyzésében máig megmaradt”8. Egy további finomítása a többszólamú éneknek „harmonikus és melodikus édességgel összekötve”9 a XIV. században történt, így beszéltek az „ars nova”-ról, míg az addigi éneklésmódot „ars antiqua”-nak nevezték. Mivel benne a gregorián korállal és a liturgikus renddel való kapcsolat mind lazábbá vált és ez az „új művészet” fokozatosan a világi ünnepélyesség felé fordult, XXII. János 1324-ben, az avignoni fogság idején nyilvánosságra hozta a Docta Sanctorum Patrum konstitúciót, amelyben a túlzásokat elítéli és az eredeti istentiszteleti zenéhez való szoros visszatérést sürgeti. A XIII. és a XIV. században Franciaország a vezető zenei körökben, a XV. századtól ellenben a súlypont átkerül Angliába és a Németalföldre. A frank-flamand zenészek befolyása alatt jön a XVI. században a jelentős fejedelmi udvarokba és végül a pápai udvarba a „klasszikus vokális polifónia”, melynek fő képviselői Philipp de Monte, Orlando di Lasso és Giovanni Pierluigi da Palestrina voltak. A Trentói Zsinat (1545-1563) egyházzenei határozataiban mindenekelőtt a visszaélések megszüntetésére figyelt, stilisztikai útmutatás nélkül10. A 22. ülésen (1562 szeptember 17) figyelmezteti a püspököket a „Decretum de observandis et evitandis in celebratione missae”-ben, hogy a templomoktól tartsák távol 8 H. Musch, 5.jegyzet. 9 uo. 10 Vö. K.G. Felxerer, „Das Tridentinum und die Kirchenmusik”, in: G. Schreiber ed., Das Weltkonzil von Trient, sein Werden und Wirken, I., Freiburg 1951.
