Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Schindler, David L. - Petres Erika Lúcia (ford.): Modern, posztmodern, és az ateizmus problémája
MODERN, POSZTMODERN, ÉS AZ ATEIZMUS PROBLÉMÁJA 27 giai értelmét, amikor azt mondja, hogy az ember misztériuma Jézus Krisztus misztériumában világosodik meg igazán. „Krisztus, az Atya misztériumának és szeretetének kinyilatkoztatásával megmutatja az embernek magát az embert” (I. fejezet, 22.). A kozmológiai jelentést II. János Pál Dominum et uiuificantem kezdetű enciklikája emeli ki: amikor a Szent- háromság második személye egyesül Krisztus egyéni emberségével, bizonyos szempontból az ember egész valóságával egyesül, és ebben a valóságban pedig a teremtés egészével (vő. 50.). Azt mondhatjuk tehát, hogy kulturális válságunk kimenetele attól függ, hogy Isten milyen valóságos az életünkben. Nietzsche - és Derrida, vagy akiket általában a „posztmodernek” jelzővel illetünk - bár „negatív” terminusokban, de rávilágítanak erre a tényre. Isten valósága olyan jellegű, hogy a jelenléte vagy a hiánya mindent megváltoztathat. Balthasar maga is egyetért ezzel, de ő sokkal pozitívabban fogalmaz. A kereszténység végtelen Istene, mivel szentháromságos, a szeretet Istene. Ez a szeretet-Isten Krisztus személyében nyilatkoztatja ki magát, és így olyan alakot (“logos”) ölt, melyet leginkább szépnek nevezhetünk. A szeretet Istene hasonlóképpen kinyilatkoztatja magát az egész Krisztusban teremtett kozmoszban is. így az egész teremtés, melyet Isten saját képére alkotott Krisztusban, egy analóg módon értelmezett belső kapcsolat révén magán hordozza a szépség és szeretet jegyeit. Balthasar számára ezért a jelen idők krízise hasonlóképpen összefüggésben van azzal, hogy kulturális életünk és gondolkodásunk domináns alkotóelemeiből hiányzik az Isten. Szerinte az Isten halála a kozmoszban értelemszerűen a szeretet és szépség halálához vezet idővel. A két esemény (Isten hiánya és a szeretet-szépség hiánya) között ugyanis kölcsönös oksági viszony van, bár ezen viszonyon belül az Isten hiánya abszolút (ontológiai) elsőbbséggel bír.
