Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Isten az Atya - Spiteris, Yannis - Gruber László (ford.): A középkori Bizánc és a pápaság

A KÖZÉPKORI BIZÁNC ÉS A PÁPASÁG 21 Gyakran érkeztek Nyugatról, csaknem mindig egyházi méltósá­gokból álló küldöttségek, hogy Kelet császárai és a német császárok közötti politikai szövetségkötésről tárgyaljanak. Ezek a találkozások al­kalmat nyújtottak az egyházak újraegyesítésére vonatkozó problémák megvitatására is. E körülmények között, a latin követ-teológusok meg­ismertették görög kollégáikkal a hagyományos latin ekkléziológia fej­lődését. Egy másik történelmi tény, amely meghatározta a bizánciak pápa­sággal szembeni magatartását: a Komnenoszok politikája. Ezek meg­próbálták minden eszközzel restaurálni Jusztiniánusz ősi birodalmát - mind Keletet, mind Nyugatot beleértve - a konstantinápolyi császár egyetlen koronája alatt. A Komnenoszok megértették, hogy a vezető szerepről való álmo­dozásuk megvalósításához szükségük van a pápára.8 A Komnenoszok e hegemonikus álma új és még élesebb módon robbantotta ki a két birodalom közötti vitát. A bizánciak tudatában mindig élénken élt a meggyőződés, hogy a birodalom egyetlen, és hogy az igazi örökös a bizánci császár. A német császár nemcsak a hatalom jogtalan bitorlója, hanem az egyház egységének aláásója is. A pápa, e birodalmi „skizma” létreho­zója és fenntartója, a bizánciak szemében nemcsak politikai, hanem és elsősorban vallási síkon veszítette el hitelét.9 Gyakorlatilag, ezen periódus alatt, a politikai ideológia határozta meg a bizánciak vallásos magatartását. A tipikusan középkori „keresztény társadalom” vagy „kereszténység” atmoszférájában a politikai és vallási valóság ugyan­annak az éremnek a két oldalát ábrázolják.10 8 Vö. F. Chalandon, Les Comnéne: Études sur l’Emire byzantin au Xle et Xlle siécle, II, Paris 1912; New York 1960, 556-653. 9 Vö. Giovanni Cinnamo, Epitome, a cura di A. Meineke, Bonn 1836, 218-220. 10 Vö. L. Prosdomici, »Per la storia della cristianitá medioevale«, in Le istituzioni ecde- siastiche delia „Societas Christiana” nei secoli Xl-XII. Papato, Cardinalato, Episcopato, Atti della Settimana internazionale di studio, Mendola 26-31 maggio 1971, Milano 1974, 13-18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom