Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Simoens, Yves - Török József (ford.): Izrael Ura és Jézus Krisztus Atyja
60 Yves Simoens c.) Lukács: az irgalmas Atya Máténál Jézus gyermekségének eseményeiben jelen van az, amit josephológiának is lehet nevezni. Lukács elvezet a mariológiához, Márk szűkszavúságával éles ellentétben. Geneológiájában pedig egészen nyíltan magától Istentől eredezteti (az ősök közvetítésén át) Jézust (Lk 3,38). Jézusnak ez a geneológiája vissza Ádámig, sőt Istenig nem ejthet senkit tévedésbe. Ez a tudás is a nem-tudáson nyugszik, hogy tiszteletben tartsa az ember misztériumát, ezét az emberét és minden emberét, valamint Isten misztériumát. Ezt a fátylat Mária, az anya nem-tudása jelenti. „Mária pedig szívébe véste szavaikat és el-elgondolkozott rajtuk” (Lk 2,19). Jézus első, az Atyához fűződő kiváltságos kapcsolatáról szóló megnyilatkozásakor sem az anya, sem József „nem értették, hogy mit akar ezzel mondani” (Lk 2,50). Ebben az esetben az egyetlen vállalható magatartás, amit Dániel is követett: „A dolgot jól szívembe véstem” (7,28). Vagyis megnyílni azelőtt, annak, ami, ha nem is teljesen átlátható, mégis biztosan Istentől jön. Ezt Lukács szerint a kifürkészhetetlen irgalom fölfedezése jellemzi. Mária első megnyilatkozásaiban ez már nyomon követhető: „Irgalmassága nemzedékről nemzedékre azokon, akik Őt félik” (Lk 1,50; vö. Zs 103,17; íz 57,15 .) Zakariás hálaénekében ugyancsak ezen van a hangsúly: „Irgalmasságot cselekedett atyáinkkal és megemlékezett szent szövetségéről” (Lk 1,72; vö. Lev 26,42; Zs 105,8-9; 106,45). Ám a legfontosabbak Lukács evangéliumában azok a részek, amelyekre Jézus személyesen teszi a hangsúlyt, amelyekbe belesűríti személyét, létét és üzenetét, vagyis az irgalmasságról szóló három példabeszéd a legjobb példa a fönt mondottakra vonatkozóan. Az ég öröme a pásztor öröméhez hasonlatos, aki megtalálta az elveszett bárányt (Lk 15,4-7). Isten angyalainak a megtért bűnös fölötti öröme már érződik a drachmáját megtaláló asszony érzelmeiben (Lk 15,8-10). Az Atya öröme pedig a tékozló fiú felé teljes és nyitott szabadságot tanúsít: „Mindenem a tiéd!” (Lk 15,31).
