Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Az Atya éve - Simoens, Yves - Török József (ford.): Izrael Ura és Jézus Krisztus Atyja

IZRAEL URA ÉS JÉZUS KRISZTUS ATYJA

61

Ezek a maguk egyszerűségében olyannyira megrendítő példabeszédek elhalványulnak a keresztre szegezett Fiú kijelentései mellett:

„Atyám, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,33; vő. íz 53,12).

„Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43).

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46; vö. Zs 31,6).

Ilyen a Fiú, mert ilyen az Atya is, avégett, hogy a fiák is ilyenek legyenek:

„Legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).

d.) János: mind Egy

A negyedik evangélium a hit, remény és szeretet tekintetén keresztül ugyanezt az intuíciót bontja ki. A prológustól kezdve Isten az Atya és az egyetlen Fiú, ha megjelennek az események első síkjában, az a hívő emberek érdekében történik. Mert a vallási elidegenedés veszélyeit el kell űzni. Onnan kell kiindulni, ahol a hit kezdődik. A kezdet az apostolok mellett számunkra is a hit cselekedetében tárni fel. Ám ez kinyilvánít egy döntőbb kezdetet is, ami Isten műve bennünk. Ez a mű a mi eredetünké a Fiú Atyjában a Lélek által.

„Mindannak azonban, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen, annak, aki hisz őbenne.

Aki nem vérből,

sem a test ösztönéből,

sem a férfi akaratából,

hanem Istentől született” (Jn 1,12-13).

A megtestesülés, a testté lett Ige fölfedezése, az ő egyetlen és egyedi fiúságának a befogadó szemlélése már a hit cselekedetét valósítja meg. A Közvetítő feladatkörét csak a közvetítés bennünk jelenlévő és értünk megtett jócselekedetének köszönhetően lehet megérteni.

János egy lépéssel tovább vezet ezen az úton. Nem elegendő azt mondani, hogy mi mint hivők azonosultunk a Fiúval. A Fiú vezet bennünket Isten atyaságához. Nemcsak fiúk vagyunk a Fiúban, Szent Pál