Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Ratzinger, Joseph - Rokay Zoltán (ford.): Hit és filozófia
48 Joseph Ratzinger mint kezdetben voltak. A természettudomány úttörőinek művei, ma már a természettudomány történelem előtti időszakába tartoznak, beolvadva egy egészbe, amelynek kezdetéhez hozzájárultak. Platon és Pascal művei nem számítanak történelem előttinek, hanem annyira mainak tekinthetők mint megírásuk első napján. Mit akarunk ezzel mondani? Azt, hogy a filozófiai gondolkodásnak a megváltozott helyzetben újra magára kell találnia. Azt, hogy bizonyos szempontból mindig lesz valami köze a hithez, vagyis ahhoz a próbálkozáshoz, hogy a lelki döntésekre a felelősségteljes gondolkodásban reflektáljon, azokat megtisztítsa és általánosítsa. Ezzel végül eljutottunk ahhoz a ponthoz, amelyen a hit és filozófia viszonyának kérdését újra felvethetjük, és célszerűen folytathatjuk. Itt meg kell állnunk. Mindössze egy irányt tudunk meghatározni. Az, hogy a hit a filozófia szempontjából nem találja helyét, nem utal a hit időszerűtlenségére, hanem a tudat általános válságára, amelyben élünk. A hitnek a nyitott kommunikáció útján, minden igyekezetével azon kell lennie, hogy a világ és az ember helyének új meghatározásával szemben megállja helyét. Semmi helytelenebbet nem tehetne, mintha csatlakozna a pozitívizmus kórusához: ezzel csak megtagadná sajátságos feladatát az emberrel szemben, ahelyett, hogy az embert elsegítené önmagához. A hitnek ki kell tartania amellett, hogy a valóság egészébe markoljon és így állhatatos maradjon az igazság kérdésének radikalitásában, amelyet nem lehet a pozitivizmus által kiiktatni. A hitnek be kell ismernie filozófiai felelősségét, s ennek értelmében újból és újból fel kell tennie érteimességének kérdését. A hit, ahogyan a dolgok állnak, nem számíthat hosszú távon filozófiai igazságok olyan nagy együttesére, amelyek segítenék, rendelkezésére állnának. Egyelőre sokkal inkább azzal kell igazolni létjogosultságát, hogy célszerűségét önmagában reflektálja, és önmagát, mint célszerű egészet mutatja be, amely az ember számára a lehetséges és a felelősségteljes döntés tárgyát jelentheti. Ezzel azt is mondjuk, hogy a hitnek be kell rendezkednie az emberi szellem többé megsemmisíthetetlen pluralitására, amelyben úgy mutatkozik be, mint az értelmes cél kínálata. A hit akkor is megérthető, ha nem előzi meg az általánosan elfogadott felismerések közös bázisa. Ez ugyanis a következőt jelenti: az értelem (élet értelme), amelyet az ember döntéséhez igényel, csakis az értelem
