Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Mindenható Atyaisten
MINDENHATÓ ATYAISTEN 17 szettel ellentétesen a gonoszt és rosszat érti, akkor mi is azt mondjuk, hogy Isten nem akar semmi ellentéteset a természettel, sem azt, ami a rosszból származik, sem azt, ami ellentétes az ésszel. De ami az Isten Logoszának és az ő akaratának megfelelően történik, nyilvánvalóan annak nem kell ellentétesnek lennie a természetével.18 Létezik tehát egy „természet ellenes” a keresztény kinyilatkoztatásban; de ez a „természet ellenes” összehasonlíthatatlanul megfelel a természetnek, mert a természetet valamiféleképpen magáévá teszi. Arról van szó, „ami Isten Logoszának megfelelően történik”, és a kereszt balgasága maga is részét képezi ennek a bölcsességnek, ami arcul csapja az evilág bölcsességét. Ez Isten „természetének” legmagasabb rendű kifejezése, mert elismétli, hogy ő a Szeretet, és amit ő tesz, bár szemünkben értelmetlen, a valóságban a legnagyobb fokban értelmes. Következésképpen nem az isteni hatalom önkényes gyakorlásáról van szó: a Bölcsességen nyugvó patrisztikus tekintet - amely ugyanazt a Bölcsességet szemléli, ami megfelel a Szentírás tartalmazta gesta Dei tanításának - tanúsítja, hogy a Mindenható soha nem cselekszik „abszolút” módon: egy potentia absoluta annak a típusa, amely semmi módon nem létezhet. A középkori vitákban fölhozott példák elégséges bizonyítékul szolgálnak. Ha, amint Guillaume d’Auvergne mondja, a hatalom „abszolút (...), amikor az ember azt az abszolút lehetőséggel szemben méri föl, kapcsolat nélkül azzal, amit az létrehozott",19 ennek „a kapcsolatnak, amit létrehozott” a hiánya teológiailag diszkvalifikálja, bármily segítséget is jelenthetne egyébként a filozófiai vitában. Amint J.-H. Nicolas írta, „a potentia absoluta tévessé lett, amikor elkezdték az absoluta jelzőt szoros értelemben venni, vagyis az Istenben lévő hatalom relációit elvonatkoztatták a bölcsességtől és akaratától, amelyek szintén a létéhez tartoznak.”20 Annak a megállapítása, hogy hiábavaló és veszélyes Isten hatalmát bölcsességétől és akaratától elvonatkoztatva szemlélni, egyúttal azt is jelenti, 18 Contra Celsos V, 23. Vö.: Szent Ágoston: De Genesi ad litt. IX, 17,32. 19 Guillaume d’Auvergne: De Trinitate 10, idézi O.Boulnois, 132. 20 J.-H.Nicolas: Synthése dogmatique, Complement: de l’univers á la Trinité, Fribourg — Paris, 1993, 73.
