Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Mindenható Atyaisten
MINDENHATÓ ATYAISTEN 15 fogalmait túlzottan összekeverve, s Krisztus emberségének túlzott elvonatkoztatását megalkotva, szükségszerűen kellett hogy elérkezzen ahhoz az eredményhez, miszerint Krisztus közvetítő szerepét egyre nehezebb megragadni.”12 Illendő hozzátenni ehhez a hangsúlyeltolódáshoz egy jelentős fontosságú lingvisztikái tényt: a pantocrator görög szó fordítását az omnipotens latin szóval. Ez utóbbi szó ugyanis, az előzőtől különbözően, többé nem rendelkezik semmiféle relácionális jelleggel. Másként mondva: pantocrator valami fölött, ugyanakkor omnipotens önmagában. Ameddig a Pantocrator az, aki mindenen uralkodik, addig az Omnipotens szemlélhető úgy is, mint az a valaki, aki mindent megtehet, egyfajta abszolút hatalom jupiteri letéteményese — ez a fogalom elég pontosan megfelel a görög pantodünamosz, mindenre képes szónak. Vajon lehetséges lett volna pontos, hűséges latin fordítás? Kétséget kizáróan, ha az omnipotens helyett az omnitenens neologizmust alkalmazták volna. Szent Ágoston a Szent János evangéliumához írt magyarázatában13 erről tanúskodik, amikor Jn 17,6-ot („Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál”) magyarázza: „... Mindent, amit az Atya megtehet, a Fiú is mindig meg tudja tenni vele együtt; végeredményben az, aki soha nem volt hatalom nélkül, soha nem volt az Atya nélkül és az Atya soha nem volt nélküle. Ezért van az, mert az örök Atya mindenható (omnipotens), és az ugyancsak örök Fiú mindenható; és ha ő mindenható, akkor ő mindenféleképpen omnitenens. Mert így kell fordítanunk betűről betűre, ha pontosan meg akarjuk mondani, hogy mit is jelent a görög pantocrator. Elődeink nem fordították volna az omnipotens szóval (a pantocrator annyit tesz mint omnitenens), ha nem tartották volna azt szinonimának.” Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a fordítás e magyarázata óv a kétértelműségtől,14 ami abból fakad, hogy a latin omnipotens 12 J.A.Jungmann, Tradition liturgique et problémes actuels de pastorale, francia ford., 1962,64. 13 Tract. inJoh. 106,5. PL 35, 1910. 14 A. de Halleux, Dien le Pere tout-puissant, in: Patrologie et oecuménisme, recueil d’études, Louvain, 1990, 87.
