Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Isten az Atya - Jáki Szaniszló - Szabó László (ford.): Newmann és az evolúció
58 Jaki Szaniszló nak lényegét. Ekkor Newman levelének címzettje egy képzett biológus, St. George Mivart volt, aki éppen akkor lett Darwin Origin-ének vezető kritikusává a The Genesis of Species című könyvvel,36 amelynek fontosságát Darwin nagyon is érezte. Newman, regisztrálva St. George Mivart köszönetét az Essays Critical and Historical című művének első két kötetéért, dicséretes önmérséklettel írta: Engedje megy hogy hangsúlyozzam, mekkora megelégedésemre szolgál ha tanulmányaim negyedannyi jót eredményeznek, amennyit, amint hallom, az ön kötete. Azok, akiknek joguk van megítélni, úgy beszélnek róla mint elsőrangú könyvről, és jó azt látni, hogy Mr. Darwin elméletének logikai elégtelenségéről az első reális kifejtés egy katolikustól jön. Ezt mondva, nem szabad önnek azt feltételeznie, hogy én személy szerint nagy ellenszenvet vagy félelmet érzek Darwin elmélete iránt, de sok ember nagyon meg van zavarodva miatta - és mindenesetre minden iránta érzett tiszteletlenség nélkül jó megmutatni, hogy a katolikusok jobb érvelők lehetnek, mint a filozófusok.37 Több mint száz évvel később, Newman megelégedettsége, hogy a katolikusok, tudósok vagy nem, jobban tudják használni a logikát, mint egyes nem katolikus tudósok, hátborzongató jelentőséget kaphat. Csodálkozunk, vajon nem a tomista realizmus logikája iránti, gondosan ápolt (az egyházatyákra történő bőséges hivatkozásba elrejtett) bizalmatlanság készítette-e elő a sikamlós talajt, amelyen oly sok katolikus értelmiségi elcsúszott, aki ki volt téve Teilhard de Chardin evolúciós metaforáinak, amelyek oly könnyen húznak kényszerzubbonyt a világos gondolkodásra. Mindenesetre, Newman hallgatása Darwinnak Descent of Man című könyvével kapcsolatban, amely már 36 London: Macmillan, 1871. Mivartnak a természetes szelekcióval szembeni érvei részletes felsorolásban olvashatók: A Conscience in Conflict: The Life of St. George Jackson Mivart, by J. W. Gruber (New York: Columbia University Press, 1960), pp, 52-56. 37 Letters and Diaries, vol. 25, p. 446.