Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Isten az Atya - Jáki Szaniszló - Szabó László (ford.): Newmann és az evolúció
54 Jáki Szaniszló A darwini evolúcióval kapcsolatos ilyen fenntartások után, amelyek elfogadhatatlanok Darwin és a legtöbb darwinista számára, Newman annyira nagylelkű lehetett Darwinnal szemben, hogy Walker kanonokot arra kérte, ösztönözze Mr. Beverleyt „olykor kevésbé kemény magatartásra Darwinnal szemben, akit ő tapintatosan is magyarázhatott volna.” Az egészséges teológia és a tökéletes logika magasából tekintve a darwini elmélet nem tűnhetett borzasztóan veszélyesnek: „Nem félek az elmélettől annyira” tette hozzá Newman, „mint, úgy látszik, ő [Mr. Beverley] fél”. Newman biztosan nem félt a millió évek távlatától, sem az „evolúció” szótól, bár ehhez csak egyszer folyamodott egy Beverley-től vett idézet formájában, amikor újból arra kérte Walker kanonokot, közvetítse Beverley felé azt a nézetét, hogy a teistának nem kell szükségszerűen azt tartani, hogy „a »a szerves létezők véletlen evolúciója« összeegyezhetetlen az isteni tervvel.”27 Míg egy darwinista ebben találhatna verbális mozgásteret a maga számára, hogy nem virulens materialista - nem nyerhetne semmi vigaszt abból a megsemmisítőén egyszerű megfigyelésből, amit egy lélegzetvétellel hozzátett Newman.- „Az [a véletlen evolúció] véletlen nekünk, de nem Istennek. ” Ezzel a megkülönböztetéssel van egyensúlyban az evolúciónak a materialista ideológiától különböző igazsága. Megengedve egy „teista logikát”, vagyis egy olyan logikát, amely kész meghódolni nem annyira Darwinnak, mint az észszerűségnek, Newman nem szólt önmaga ellen, amikor ugyanabban a levélben kész volt elismerni a tudományos kérdésekre vonatkozó hozzá nem értését. Nem akart szembeszegülni Beverley kritikájával, amely szerint Darwin elmélete összeegyezhetetlen a tervezéssel: „Talán az ön barátja” - írta Walker kanonoknak - „biztosabb kulcshoz jutott, hogy irányítsa őt, mint ami nekem van, aki sohasem tanulmányoztam a kérdést, és nem szeretném szembehelyezni véleményemet az övével.”28 (July 1961), pp. 27-32, és H. Tristram „Cardinal Newman and Baron von Hügel”, Dublin Review (Autumn 1966), pp. 295-302. Az ebben a bekezdésben adott anyag és jegyzet hozzáadás e fejezet eredeti formájához. 27 Ibid. 28 Ibid.
