Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Mindenható Atyaisten
MINDENHATÓ ATYAISTEN 11 azért adja, hogy az ő közvetítésével uralkodjon mindenen-mindazo- kon, amik-akik hozzátartoznak. Ezért folyamodik az emberek szabadságához, hogy azok elfogadják az Atyának a Fiú általi alávetettségüket, egyet alkotván vele: minden így történik tehát, mivel az emberiségnek az a hivatása, hogy bekapcsolódjon a dicsőség kölcsönös továbbításába, ami az Atya és a Fiú között történik. Amikor az Atya a Fiához igy szól: „minden, ami az enyém, a tiéd” (Lk 15,31) és a Fiú, a bűnös emberrel ellentétben ugyanazon szavakkal felel neki (Jn 17,10), akkor mi meghívást kaptunk, hogy csatlakozzunk e felelethez, egészen addig, hogy mi is részét képezzük ennek a „mindennek”, ami kölcsönös ajándékozásuk tárgya: „tieid voltak és nekem adtad őket (...). Tieid ők, - hiszen mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém - és én megdicsőültem bennük” (Jn 17,6.9-10). A Pantocrator dicsősége nem létezik a Fiúnak az Atya általi megdicső- ítése nélkül, sem az Atyának a Fiú általi kölcsönös megdicsőítése nélkül, amelyhez, mintegy ráadásként mi is szabadon társulunk. A Pantocrator dicsősége, mindenhatóságának uralma az emberiségen, akit ő teremtett, nem akar végleg befejeződni a mi szabadságunk nélkül: „ez a mindenhatóság igen tiszta és fényes dicsősége, mert értelemmel és bölcsességgel, nem pedig erőszakkal és kényszerrel van neki minden alávetve.” Mert az „alárendelődés szabadságának” van egy másik, használatosabb neve, ami nem más, mint a fiúi engedelmesség. 3. A mindenhatóság csak akkor lesz tényleges, amidőn mi teljesen alávetettek leszünk Az Atya dicsősége tehát ebben a kimondhatatlan visszaverődésben teljesedik be, ebben a túlcsordulóan tetézésben Isten és Isten között, amelyből már csak a mi saját alárendelődésünk hiányzik. Ezt erősíti meg Origenész a Leviticus magyarázatában (VII,2), azt a páli kijelentést kommentálva, miszerint „mikor pedig majd minden alája lesz rendelve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki. Akkor Isten lesz minden mindenben” (lKor 15,28), elfogadván azt a megdöbbenést, amit ez kelt. Tényleg, ha a sorsközösség a Fiú és mi-
