Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Isten az Atya - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Építészet és liturgia
ÉPÍTÉSZET ÉS LITURGIA 39 mely áthalad a történelmen. Páratlan forrásból indul: Urunk tanításából és üdvözítő tetteiből, amelyek - hála a Szendéteknek - örökké hatékonyak bennünk. Be kell lépnünk tehát Krisztus testének ezen életébe, a hívők eme közösségének életébe, ami minden egyéb fölött a Lélek közössége. Ezért mi lekötelezettei vagyunk a múlt imaszövegeinek és kultikus formáinak, de nem egy halott múltnak. Az élet örökségéről van szó, melyet elsősorban úgy kell felismernünk, amint az a történelem dokumentumaiban található, hogy mindig gyümölcsöző és aktív maradhasson, és ha szükséges, teremtő a jelen és a jövő számára. Amint ennek fényében vizsgáljuk a múlt liturgikus emlékeit, mindjárt felfoghatjuk azt a mérhetetlen gazdagságot, valamint a szabadságnak azt a tág terét, amelyet a katolikus hagyomány rendelkezésünkre bocsát. Minél inkább megismerjük és belülről értjük meg a Szentlélek teremtő hatalmát, amely a ránk hagyományozott liturgikus formákban jut kifejezésre, annál jobban felfedezzük: a megfelelés napjaink igényeinek távol áll attól, hogy le kellene rombolnunk a hagyományt. Sőt, éppen annak teljes újrafelfedezésében leszünk a leginkább szabadok, és képesek arra, hogy célunkhoz eljussunk. Ez pedig azt feltételezi, hogy nem azokról a liturgikus formákról van szó, amelyek egy bizonyos korban érthetetlenné váltak és a hívek már nem tudtak rajtuk értően, tevékenyen és gyümölcsözően részt venni (amit a zsinat hangsúlyoz), jóllehet ezek a kultikus gyakorlatok eredeti frissességükben minderre alkalmasak voltak. A liturgia úgy fog tehát megjelenni előttünk, amint az a valóságban van: közösségi élet a Szentlélekben, közösségi élet Isten és az emberek között. Ezt élve az emberek eggyé válnak, mint emberek, mivel eggyé válnak Krisztusban Istennel.
