Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Isten az Atya - Gál Ferenc: A Fiú születése az Atyától

32

Gál Ferenc

világban” (Fii 2,10). Krisztus megdicséri Pétert, amiért őt az élő Isten Fiának mondja (Mt 16,16). „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). „Saját Fiát sem kímélte, hanem áldozatul adta mindnyájunkért” (Róm 8,32). A Fiú, az egyszülött, a saját Fiú megjelölés magában hordozza az utalást a származás módjára, a születésre. Az Egyház tanítása szerint a Fiú abban különbözik a Szentlélektől, hogy születik, nem származik.

Mit értünk tehát születés alatt, és hogyan valósul az meg a Szentháromságban? A születést valóságos értelemben kell venni, nem jelképesen. Természetesen hozzá kell mérni Isten szellemiségéhez és végtelen egyszerűségéhez. Ez a születés belső szellemi tény, de nem folyamat, nem válik el a „cselekvőtől”, hanem egészen benne marad. Itt nincs helye a testi lények nemiségének és megosztottságának. A születést úgy határozzuk meg, hogy az egy élő lénynek származása egy másik élőtől, mint vele egybetartozó élet elvtől, ahol a természetbeni megegyezés magából a származásból folyik. Nem azon van a hangsúly, hogy a születettnek ugyanaz a lényege, mint a szülőnek, hanem azon hogy a szülés természete szerint csak lényegbeli hasonlóságot hozhat létre. Aki vagy ami mástól születik, a születésben mindig ugyanazt a természetet, ugyanazt a lényeget kapja, mint akitől született.

A Fiú születésében az isteni tökéletesség és változatlanság miatt csak a következő mozzanatok szerepelhetnek: Az Atyától kapja az isteni természetet, de nem mint különálló adományozótól. Az Atya azáltal Atya, hogy a maga lényegét adja, a Fiú pedig éppen ennek az örök közlésnek az örök elfogadása. Ezért mondjuk, hogy az Atya szüli a Fiút. Az isteni örökkévalóságban lejátszódó mozzanat ez, nem pedig időben befejezett történés. A Fiú születése szükségszerű, hiszen a Szentháromság az isteni lét belső létezési módja és törvénye. A szükségszerűséget azonban nem a természet vak