Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: Új utak a teológiában
16 Gál Ferenc remtő és megszentelő erejének bizonyítékát. A pesszimista világszemlélet nem egyeztethető össze a kereszténységgel. A Szentírás arról értesít, hogy a teremtő Isten gyönyörködik műveiben, mert a lét síkján mindent jónak, művészinek tart. A természetfölötti cél bevonásával még jobban megértjük, miért alkotta ennyi gonddal a világot. Nem azért, hogy az emberiség bajjal és bűnnel terhes történelmét hordozza, hanem hogy ezzel a küzdő és kezdeményező emberrel valami nagyot és maradandót kezdjen. Az ember arra van hivatva, hogy mint Isten szövetségese, kibontakoztassa a teremtés művét és Krisztus vezetése alatt megvalósítsa benne az erkölcsi és kegyelmi értékeket. Ezért a teológiának el kell ismernie az evilági rend sajátos célját, önállóságát, és rá kell mutatnia arra, hogyan függnek össze értékei az Isten országának tökéletesedésével. A mai teológiában ezek a gondolatok valóban helyet kapnak (Congar, Rahner, Auer, Leclerq művei). Hans Urs von Balthasar a platóni hagyományt követő Ágoston, Pseudo-Dionysios és Bonaventúra nyomán indul el, mikor a teológiai esztétika kidolgozását követeli. Nemcsak a kinyilatkoztatott igazság valóságát és szellemi tartalmát kell észrevennünk, hanem szépségét is. A kegyelmi rend teljes harmóniájának és fényének csillogása fel van ugyan tartva örök életre. A természet alá van véve hiábavalóságnak (Róm 8, 19), Krisztus a szolga alakjában jelen meg (Fii 2, 5), a megváltást mint a fájdalmak embere vitte véghez (íz 53), a hivő szem mégis felismeri rajta az isteni dicsőségnek, a doxának a vonásait (2 Kor 2; 4). Sőt egész műve tükrözi ezt a vonást: a hit és a kegyelem, a szentségek, a misztikus test egybetartozása és a szeretet megmaradása. Az erkölcsi küzdelem komolysága, az ítélet tudata és a világ halálraszántsága eleve megakadályozza, hogy a kereszténység csupán esztétikai magatartás maradjon, mint ahogy ez a veszély megvan Kirkegaardnál, de másrészt a kinyilatkoztatás teljességének tartozunk vele, hogy szépségét is észrevegyük. Annál inkább, mivel a bűn sok visszás vonást kever az életbe, s az ember harmóniaigénye a maradandó szépség megpillantására vágyik.
