Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: Új utak a teológiában
ÚJ UTAK A TEOLÓGIÁBAN 17 Krisztocentrikus teológia Az üdvtörténetre alapozott teológia jellemző sajátsága az, hogy Krisztus áll a középpontjában. Nem a teocentrikus felfogás háttérbe- szorítása ez, hanem pontosabb, a Szentírásnak jobban megfelelő megfogalmazása. Hiszen mi abban az Istenben hiszünk, aki Krisztusban kinyilatkoztatta magát. Aki őt látta, az Atyát látta (Ján 14, 19), hatalma, szentsége, irgalma, bölcsessége mind az Isten sajátságait tükrözték. De egyben ő a központja az emberről és a világról szóló közléseknek is, hiszen az Atya mindent általa, érte és benne teremtett (Kol 1, 16). A teremtés és az üdvrend hozzá van mérve Krisztushoz. A teremtéstanban nem Elégedhetünk meg a szavak metafizikai jelentésének körülírásával. A teremtés célja nem egyszerűen a Teremtő dicsősége, hanem az a dicsőség, amit az Atya megkap az idők végén, amikor Krisztus fősége alatt kialakul a létezők természetfeletti hierarchiája (Ef 1, 10). Teilhard de Chardin nyelvén szólva a Teremtő dicsősége az, hogy a világban kialakul a misztikus Krisztus. Ilyen összefüggésben kell beszélnünk az anyagról és szellemről, a fejlődés értelméről, az ember egyéni és közösségi természetéről, szabad akaratáról, alkotó tevékenységéről, az angyalok szerepéről, az eredeti bűnről s a természet és kegyelem viszonyáról. Krisztus misztériumát csak felületesen érintjük azzal a megállapítással, hogy Isten őbenne nyilatkoztatta ki magát. A hangsúly azon van, hogy emberi alakjában és életében nyilatkoztatta ki magát. Nála minden emberi problémát az isteni én hordozott, vagyis az isteni személy élte az emberi életet. Ezért a Krisztusról szóló tanításnak és vele együtt az egész teológiának megvannak az antropológiai jegyei. Krisztus emberi természete a mi megváltásunknak, megdicsőülésünknek és az egész világ kegyelmi fölemelésének ősmintája. Őbenne az emberi természet hazatalált az Istennél, a lét teljességénél, ezért belőle olvashatjuk ki a kegyelmi kibontakozás lehetőségeit. A külső természet és a kegyelmi üdvrend az emberért van: „Minden a tiétek, a jelenvalók és az eljövendők. Ti Krisztuséi vagytok; Krisztus pedig az Istené” (az Atyáé, 1 Kor 3, 22). A teológiának arra is legyen gondja, hogy az evangéliumnak, az örömhírnek a kifejtése szárnyakat adjon az emberi szellemnek. Az Ige megtestesülése arra vall, hogy embernek lenni
