Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Guitton, Jean - Török József (ford.): Isten és a tudomány (Részlet)
62 Jean Guitton A végletekig hajtva ezt a következtetést, az univerzumot eltűnése pillanatában jellemző maximális rendtelenségi állapotot úgy lehet magyarázni, mint, túl az anyagi univerzumon, az ugyancsak maximális információmennyiség jelenlétének a jelét. Az univerzum végcélja itt egybemosódik a végével: létrehozni és felszabadítani az ismeretet. Ebben a végső szakaszban, a kozmosz egész története, százmilliárdnyi éven át végbement fejlődése, mind a tiszta ismeret Totalitásába torkollik. Milyen entitás tartalmazza majd ezt az ismeretet? Hacsak nem a végtelen Létező, aki magával az univerzummal szemben transzcendens? És miként használja ezt a végtelen tudást, ami őt alkotja, és amelynek, ugyanakkor, ő az eredete? * * * Az univerzum hosszú távú sorsa nem látható előre. Vagy legalábbis, még nem. Ha teljes tömege fölötte van egy bizonyos kritikus értéknek, akkor, egy többé-kevésbé hosszú idő végén a kiterjedés szakasza véget ér. Ebben az esetben lehetséges, hogy egy új összehúzódás visz- szavezeti a kozmoszt eredeti kiindulópontjához. Az anyag galaxisokat, csillagokat, bolygókat formálván, mindez össze lesz préselve egészen addig, míg egyszerű matematikai ponttá válik, megsemmisítvén a teret és az időt. Ezt az elképzelést ugyancsak szembesíteni lehet az előzővel, de itt is, minden visszafordul a semmibe. Itt még, egy lassú anyagtalanodási folyamat végén, az információ elválik az anyagtól, mintegy azért, hogy örökre felszabaduljon. A kozmikus sors e megfigyeléséből lehet következtetést levonni? Mit lehet gondolni arról az univerzumról, ami a két semmi között helyezkedik el? Lényegileg ezt: ez az univerzum nem hordja magán az önmagában való Lét jellegét. Föltételezi egy sajátjától eltérő Létező létét, ami rajta kívül van. Ha a mi valóságunk időleges, akkor ennek a valóságnak az oka időntúli - ultratemporális, idővel és térrel szemben transzcendens.
