Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Forte, Bruno - Takáts István (ford.): Értékek nélkül, de a titokra várva (A nihilizmus teológiai megközelítése)
ÉRTÉKEK NÉLKÜL... 35 egyedül csak saját fejtegetései és érdeke előtt hajt fejet, anélkül, hogy az igazság feltárásában érdekelt lenne. Ami azonban manapság betegebbé tesz minket, az az igazság utáni vágy, a szenvedély hiánya: ez a „száműzöttség” tragikus arculata. A dekadencia légkörében minden annak ügyét szolgálja, hogy az emberek ne gondolkodjanak többé, hogy meneküljenek az igaz szenvedélyétől, a gondolkozás fáradságától. Mindez azért, hogy átengedjék magukat a közvetlenül, rögtön élvezhetőnek, amely egyedül a gyors „fogyasztás” érdekével számol. Ez a látszat győzelme az igazság rovására: a szeretetről lemondó nihilizmus, amelyben az emberek elmenekülnek a semmi kézzelfogható megtapasztalásából eredő gyötrelemtől; álarcokat készítenek, amelyek mögé elrejtik az üresség számon- kérő tragikumát. Ebben a légkörben végül a szeretet maga is álarccá lesz, és az értékek cicomás mázzá degradálódnak, amelyekkel el lehet rejteni a jelentés hiányát, az ember pedig feloldódik valamely „haszontalan szenvedélyben”.14 Ez a modernizmus példázata, amely az ideológiák mámorából az értelem bukásáig, a dekadencia idejéig jut. Ebben a horizontban, kell nekünk keresztényeknek tevékenykednünk, gondolkodnunk. Európa, amely változik: „az erős kultúra”, az ideológia kifejeződése immár szétmállott a „gyenge kultúra” számos gondolatfolyamában, a „magányosok tömegében”, ahol nincs többé egységes horizont, sem valamely „nagy remény” szükségének érzete, ahol mindenki „magánszférájának” szűkös horizontjába zárkózik. Ahol a nagy remények meghalnak, ott a kicsinyes számítgatások győzedelmeskednek: az élet, az együttélés értelmét, érveit a közvetlenül hasznos és elfogadott birtoklásának igénye váltja fel, követelés, amely gyakran korlátolt, rövid látókörű érdekekben gyökerezik. Az ideológiák vége, azok súlytalanná válása valójában új bálvány érkezésének előhírnöke. Vagyis mindazon emberek teljes relativizmusa, akiknek immár semmi bizalmuk sincs az igazság erejében. A hiány betegei vagyunk, a nagy remények és a nagy igazságok szegényei: ahol ugyanis hiányzik az igazság utáni szenvedély, ott minden lehetséges; még az is, hogy az egymásért ér14 Jean-Paul Sartre: L’essere e il nulla [A lét és a semmi], Milano 1970, 738. o.
