Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: A hit, és az élet célja
41 A HIT, ÉS AZ ÉLET CÉLJA Meg lehet figyelni a mai teológiában azt a módszertani érdekességet, hogy amikor a szerzők az istenhit ellentétéről, az ateizmusról beszélnek, azt a krisztológiához, a Krisztusról szóló fejtegetéshez kapcsolják, nem egyszerűen az Istenről szóló részhez. A módszert az a meggyőződés határozza meg, hogy a hit nem csupán ismeretelméleti kérdés, hanem az egész ember állásfoglalása, mégpedig az élet egész keresztmetszetét illetően. De teljes személyes állásfoglalást csak olyan valakivel szemben lehet kialakítani, aki egészen bemutatkozott, akiről nemcsak azt tudjuk, hogy ki ő, hanem azt is, hogy miért közeledik, mit akar velünk. Isten, mint Atya Krisztusban nyilatkoztatta ki magát, mégpedig egészen, fenntartás nélkül. 0 mint Fiú egészen tükrözte az Atyát, de ugyanakkor emberségében azt is megélte és bemutatta, hogy ez az Atya ki az ember számára és mit akar vele. Tehát csak Krisztus ismerete hatalmaz fel arra, hogy Istennel szemben feltegyük az emberi lét egzisztenciális kérdéseit, és a feleletet is csak ott kaphatjuk meg. A KÜLÖNFÉLE ÚJKORI FILOZÓFIÁK a vallásosságot és az istenhitet többnyire, azért utasították el, mert az Istenben vagy az istenfogalomban csak a hatalom megszemélyesítését látták, aminek az emberben a függés, a korlátozottság felel meg. Pedig a kinyilatkoztatás Istene úgy mutatkozott megint aki célt, értelmet és tartalmat ad az embernek, s aki a hiten keresztül olyan kapcsolatot hoz létre, amely személyiségüket alakítja. A keresztény vallásban az Isten és az ember kapcsolatának az ősmintája Jézus Krisztus, aki emberi tudatában megéli Isten kilétét és az emberi lét értelmét. Ezért nevezi az apostoli igehirdetés öt „hitünk szerzőjének és bevégzőjének” (Zsid 12,2). Nekünk azt adta tovább, amit ő megélt lelkében, azért a hit és vallásos magatartás mindig őt köteles tanulmányozni, s mindig az ő bensőségéhez kell visszatérnie.
