Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: A nők papságának kérdéséhez
34 Gál Ferenc A Szentírás adatai Milyen adatokat találunk a Szentírásban? Kifejezett tilalom nincs a nők felszentelésére vonatkozólag. Az lKor 14, 34-ben olvassuk az apostol intelmét: „Az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken.” De itt Szent Pál a karizmatikus tanításról és a nyelvek adományáról beszél, s ezek az adományok nem voltak a papsághoz kötve. A papsággal viszont egybe volt kötve a tanítás, az evangélium hirdetése. Ha tehát az apostol a kisebbet tiltja, a nagyobbat még inkább. A másik kérdés viszont az, hogy itt ő valóban kinyilatkoztatott isteni akaratot közöl-e, vagy pedig csak olyan kornak megfelelő utasítást ad, mint például az lKor 11, 13-16-ban, ahol azt kívánja, hogy az asszonyok fedett fővel legyenek jelen az istentiszteleten? A megoldást az egyházi hagyomány adta. Az. utóbbit mindig úgy kezelte, mint helyi és korabeli szokást, viszont a nők papi ténykedését mindig tilalmazta. Mivel a papi szolgálat a tanításon kívül elsősorban az oltárhoz kapcsolódik, további eligazítást az ad, amit az eukarisztia szerzéséről olvasunk. Pál apostol szavai az lKor 11, 23-26-ban csak magától a szerzésről tudósítanak, és legföljebb arról, hogy az egyházi közösségben ezt folytatni kell. Az evangéliumokból azonban kiolvashatjuk, hogy az utolsó vacsorán csak az apostolok voltak jelen. Lukács 22, 14 kifejezetten mondja, hogy Jézus a tizenkettővel ült asztalhoz, s nekik adta a felhatalmazást, hogy „ezt tegyék az ő emlékezetére” (19. vers). Tehát sem a galileai asszonyok, sem mások nem voltak jelen. A hetvenkét tanítvány küldését, amelyről Lukács 10, 1-12-ben hallunk, legföljebb csak előképnek foghatnánk fel, nem pedig végérvényes rendelkezésnek, de azok között is csak férfiak szerepelnek. Az úgynevezett pasztorális levelek (1 Tim 5, 3-10; Tit 2,3) említik ugyan az özvegyeket, akik bizonyos kisegítő munkát végeznek az egyházi közösségben, de sem felszentelésükről nincs szó, sem pedig arról, hogy szolgálatuk az oltárhoz kapcsolódott volna. A hallgatás itt azért bizonyíték, mert ilyen értelmű szereplésük később is ismeretlen. Ma a Szentírás értelmezésénél előtérbe lépett a történetkritikai módszer. Ha meggondoljuk, hogy a szent könyvek más korban, más kulturális és vallási hagyományok között keletkeztek, akkor kétségtelenül jogos a törekvés, hogy a valódi kinyilatkoztatást kihámozzuk a
