Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: A nők papságának kérdéséhez
A NŐK PAPSÁGÁNAK KÉRDÉSÉHEZ 33 korlati előírás éppen az „érvényesség” említésével erre céloz. Ma egyesek a modern életérzés oldaláról közelednek a témához, és feltételezik, hogy a régieket csupán a keleti embernek a nőkről vallott felfogása vezette, amikor a papi hivatás kapuját bezárták a nők előtt. Jellemző példája ennek Ida Raming könyve, amelyben azt keresi, hogy az egyházi tradíció valóban Jézus akaratát fejezi-e ki, vagy csak a nők hagyományos elmarasztalását. A dogmatikai kérdést ő is mostohán kezeli, s inkább jogtörténeti oldalról tárgyalja az egyházi törvényhozást. Viszont ezzel már eleve feltételezi, hogy a Szentírásban található kitételek is csak a kor szellemének a megnyilvánulásai. Katolikus tanítás szerint a papságra az egyházi rend szentsége adja a felhatalmazást. A szentség pedig Krisztus rendelése, azért az egyháznak tartania kell magát az ő akaratához. Hogy mi volt az ő akarata, azt a Szentírásból és az egyház élő hagyományából ismerhetjük meg. Ma azonban a megismerési probléma abból adódik, hogy mind a Szentirás, mind a kezdeti hagyomány a maga korának kulturális, és mitikus eszközeivel fejezte ki az isteni kinyilatkoztatást, azért mindkettőt mítosztalanítani kell. Viszont mind a Szentírás, mind a hagyomány mondanivalójának a végső értelmezését csak az egyházi tanítóhivatal adhatja meg. Mármost a nők pappá szenteléséről sem a Szentírásban, sem a kétezer éves hagyományban nincs szó. Ez a hallgatás Krisztus kifejezett akaratának a jele, vagy csak folytatása egy korabeli felfogásnak? A tanítóhivatal a döntést csak olyan esetekben mondja ki, ahol meg lehet állapítani, hogy az egyház a szóban forgó tételt valóban hitte és megvallotta, nem pedig csak mint az élet kísérő jelenségét kezelte. Például Mária mennybevitele, azaz teljes testi-lelki üdvössége sincs benne a Szentírásban, de az egyház évszázadokon át hitte és vallotta, s a tévedhetetlen egyházban ez az egyetemes meggyőződés csak isteni kinyilatkoztatásból eredhetett. A jelen esetben is az tehát a probléma, hogy az egyház kétezer éves gyakorlata a nők isteni jogon való kizárását jelenti-e, vagy nem? Más szóval igy is feltehetjük-e a kérdést: Kimondhatná-e az egyház dogmaként, hogy az egyházi rend felvevői csak megkeresztelt férfiak lehetnek? Eddig még nem mondta ki, éppen azért folyik róla a vita.
