Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Burkle, Horst - Győrffy Andrea (ford.): A remény a különféle vallásokban
20 háttá vissza a társadalmat attól, hogy új reményeit ismét ne az időbeli, kijelölhető és alakítható szűk keretek között jelölje meg. A remény elvének átfogó kijavítása elmaradt. Bibliai hasonlattal kifejezve: az éjjeli tolvaj esetleges megjelenése nem ok többé az éberségre (Mt 24,43). A jövő mindent meghatározó szerepének helyére lépett a jelenvalö dolgok közötti válogatás. Az a kérdés, hogy „mit kell remélnünk”, lesüllyedt az önkéntes vágy nyilvánításának szintjére. Még teológusok is megelégedtek egy kijavított evilági társadalom hangoztatásával. Ahol a keresztény remény fontossága elhalványul, ott nő az érdeklődés más vallási irányzatok reményproblémái iránt. Úgy gondolják, hogy új, meglepő lehetőségeket találnak bennük. Az ember ugyanis természeténél fogva nem szűnik meg keresni reményének isteni alapját. Ezért érdeklődik különféle vallások elgondolásai iránt, amelyekben kifejeződik a jövő ígérete. Ez a magyarázata annak, hogy akárhány kortársunk nem ismeri a Miatyánkot, egy hindu Mantra-t azonban szorgalmasan ajkukra vesznek. A más vallásokból vett remény-indíttatásoknak azonban még egyéb előfeltételé is van. Amikor elvész szemük elől a világ keresztény értelmezése és a történelem értelmének magyarázata, akkor az egyes vallásokban meglevő ciklikus ismétlődések és megújulások felé fordulnak, s oda helyezik reményüket. A földi élet valamilyen folytatását keresik ebben is. Ilyen törekvésekre adunk néhány példát a következőkben. Ráhagyatkozás a kozmikus titokra. Az indiai vallásokban az emberek sorsuknak egy alig áttekinthető, hosszú lejáratú javulását várják. Itt a „sors” kifejezés helyénvaló, mert felfogásuk szerint élethelyzetük sok előzetes létmódnak és egyéni viselkedésnek az „öröksége”. Az ember léte felett és minden lét felett az egyetemes kozmikus törvény uralkodik, ami nem más, mint az ok és hatás feltétlen mechanizmusa. Az állandó visszatérés kozmikus jelensége adja a keretet a lét minden fokozata számára az újjászületéshez (reinkarnáció). A mikro- és a makro- kozmosz megfelel egymásnak. Egyes világok pusztulnak, mások újra keletkeznek. Hogy egy átélt történeti korszakban milyenek az élet feltételei, az már a világ órájának ebben az állapotában meg van határozva. Hogy egy nemzedék sorsa jó vagy rossz, az nem az ő kezükben van, és nem is ők felelősek érte. Az egyes korokban elkerülhetetlenül ben
