Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Štrukelj, Anton - Gál Ferenc (ford.): A remény nem csal meg
17 Ratzinger a reményről szóló elmélkedését Szent Bonaventúrától vett képpel és Aquinói Szent Tamás utalásával zárja: A reményt a madár repüléséhez hasonlítja, amely a szárnyát teljes szélességében kitárja és minden erejét latba veti. A remény megköveteli erőink felhasználását. A külső érzékeknek és a belső érzelmeknek is bele kell kapcsolódniuk. A reménykedőnek fel kell emelni a fejét, és gondolatait a lét forrása, Isten felé kell irányítani. Szemével pedig át kell tekinteni az egész valóságot. A szívét ki kell tárni a legnagyobb szeretet előtt és annak minden megnyilatkozása előtt a világban.32 A belső erők összefoglalásához még lényeges elemként járul az imádság. Az ima a remény nyelve. Szent Tamás szerint Jézus azzal tanított meg remélni, hogy megtanított imádkozni.33 A Miatyánk a remény legjobb begyakorlása. A kétségbeesett ember nem imádkozik, mert nem remél. Az imát és a reményt egyszerre kell megtanulni a keresztény élethez34 A hívő keresztény embert a remény úgy jellemzi, amint a hitetlent a reménytelenség. Az apostol megállapítása is ugyanez: az efezusiak megtérésük előtt remény nélkül és Isten nélkül éltek a világban (Ef 2,12). Ennek a megállapításnak az ellenkezőjét találjuk a kifejezett ateistánál, Ernst Blochn-nál. Könyvében (Prinzip Hoffnung) azt állítja, hogy csak az ateistának lehet igazi emberi reménye. De az a remény biztosan nem keresztény remény. Az apostol a Titusnak írt levélben „boldog reményről” beszél (2,13). Másutt azt olvassuk, hogy „meghívástok reményre szól” (Ef 4,4). A keresztényeknek a pogányok előtt is meg kell magyarázniuk, hogy milyen alapon remélnek (lPt 3,15). A Zsid 11,1 szerint a hit a remélt dolgok valósága és meggyőződés a nem szemléltekről. A valóság szó itt azt fejezi ki, hogy a reményben szinte jelen vannak a megígért javak, hiszen bízunk Isten mindenhatóságában és irgalmában. A hit igazában a reményben válik élettényezővé. Az az elvárás, amely áthatja egész életünket, nem foszlik szét az ürességben, hanem fogódzópontot talál.35 Amikor földi támaszunk megrendül, akkor is tudjuk, hogy életünk biztosítva van Istennél Krisztus által. Ennek a bizalomnak és örömnek 32 Bonaventura, Sermo XVI,I. 33 S.Th. IHl, q 17,a.4 3<4 J. Ratzinger, Auf Christus schauen, 69. 35 J. Ratzinger, Über die Hoffnung, 298.
