Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Jézus csodatettei - O´Donnell, John - Dolhai Lajos (ford.): Teológiai módszer a dogmatikus-szisztematikus teológiában
64 JOHN O'DONNEL S. J. s ezek közül egyik sem áll ellentétben az ő isteni természetével, mert az O istensége a szeretet. A Szentháromság-egy-lsten annak a három személynek a közössége, akik közül mindegyik a másik kettőért létezik, s akik mindnyájan odaadják magukat értünk. Ha Istent Jézusban megismerjük, mi is ugyanazt a „baráti” kapcsolatot kezdjük el, amit ő annak idején felajánlott a vámosoknak és a bűnösöknek. Elfogadva az ő „baráti” közeledését, szabaddá válunk az élet egy új stílusa felé, amelyben dicsőítjük az Atyát szeretetéért, megbocsátásáért és felajánljuk az életünket, hogy elősegítsük az igazságot és a kiengesztelődést. Tanúsítsuk ezt különösen is nyitott szívvel az igazságtalanság áldozatai, a szegények, az özvegyek és az árvák iránt. Mindez azt jelenti, hogy az Egyház szegények iránti elkötelezettségének alapja tulajdonképpen nem más, mint Jézus Krisztus istensége, aki kiüresítette magát azért, hogy visszahozza az elveszetteket és az elhagyatottakat Atyjának otthonába. A Szentháromság Isten: Fides quaerens intellectum eschatologicum Ebben a részben két jelentős kortárs dogmatikus teológus, J. Moltmann és W. Pannenberg elgondolásaiból kölcsönzünk, akik Istenről szóló elmélkedéseikben hangsúlyozzák az eszkatológikus perspektívát.8 Ha Rahner arra mutatott rá, hogy az üdvtörténeti Szentháromság megtapasztalását az immanens Szentháromság örök életében kell megalapozni, Moltmann és Pannenberg arra a tényre világít rá, hogy nemcsak az üdvösségünk eredetére, hanem annak céljára és végső beteljesülésére is rá kell kérdezni. Nemcsak a Szentháromság eredete fontos a keresztény hit számára, hanem a mennyei dicsőségben megmutatkozó Szentháromság is. Mindkét teológus kitér az Istenről szóló keresztény tanítás és az Istenre vonatkozó nemkeresztény metafizikai perspektívák közötti különbségre. A görög filozófiai hagyomány Isten transzcendenciáját, 8 Ide vonatkozóan megemlíthetjük MOLTMANN, Trinitá e Regno di Dió és W. PANNENBERG, Teológia Sistematica 1 (Queriniana, 1990).