Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában
74 CHRISTIAN COCHINI SJ mondják, hogy: „Isten szent püspökei és papjai, valamint a leviták számára helyénvaló, hogy tökéletes önmegtartóztatást gyakoroljanak, állapotuknak megfelelően (secundum propria statua)”, a bizánciak úgy döntenek, hogy a „szubdiakónusok, ... diakónusok és papok a számukra kijelölt külön időszakok alatt (Katf toüs idíous hrous) tartózkodjanak feleségeiktől’. Eme értelmezés elsőszámú felelőse kétségtelenül az „Afrikai egyházak egyházjogi kódexe” fordításának ismeretlen szerzője, aki a latin „secundum propria statua” kifejezést a Quinisextum zsinat atyái által akart értelemben magyarázható „Katf toús idíous hrous” görög szerkezettel fordította le. Számontartva ezt a különbséget, meglehetősen jelentős, hogy a bizánci és római fordítások a lényegben megegyeznek: az oltár szolgái számára előírt — időleges vagy örök — önmegtartóztatásának apostoli eredetű kötelességében, egy részt; e kötelezettség teológiai-írásbeli megalapozásában, másrészt. Mint „az isteni misztériumok szolgái’ és az imádságon keresztül a nép közvetítői, a nagyobb rendek klerikusai a szexuális kapcsolattól való tartózkodásra vannak kötelezve. Ez az ennyire alapvető kérdésekben meglátott azonosság érdemes arra, hogy kiemeljük. Néhány eltérés ellenére (is) azt tanúsítja, hogy a bizánci Kelet és a latin Nyugat soha sem hitte, hogy a papi tisztaság nehéz fegyelmét képes lenne más módon, mint az apostolok kifejezett akarataként igazolni, anélkül, hogy egy olyan fejlődéssel magyarázná, mely magával hozhatná az evangéliumi tanácsból előírássá való fokozatos átalakulást. Róma és Bizánc egyaránt mutatja az írásbeli forrásokban mindkettőjük által felismert motiváció erejét. Itt is csak Isten igéje alapján fogadja el Kelet és Nyugat, hogy a nemi tisztaság és liturgikus szolgálat közötti kapcsolatot megerősítse. Ezt a köteléket, bizonyos fokig, nem vitatta a trulloszi törvényhozás, s amit ők is aláhúztak, az az önmegtartóztatás kötelezettségének ideiglenes jellege. Mivel — és amikor — a szent misztériumokhoz közelednek az újszövetség levitái, kerülniük kell a feleségeikkel való (testi) kapcsolatot. Feltételezhetjük, ha a keleti egyházakban is bevezették volna a mindennapi celebrációt (misézést), a Siriciustól a fortiori kifejtett érv biztosan a VII. századi bizánci
