Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában
A PAPI CÖLIBÁTUS AZ EGYHÁZ KORAI HAGYOMÁNYÁBAN 73 A truloszi kánon nyíltan ellenkezik a latin egyházban rögzített szabállyal, mely a szubdiakonátus, diakonátus vagy papi rend felvételekor fogadalom letételét kívánja meg a nős férfiaktól. Tudjuk, hogy a nyugati egyházjog nem tekintette a házasságot a szent rendekhez való járulás akadályának. A házastársi, felbonthatatlan kötelék a szentelés után is megőrizte teljes erejét, s Magy Szent Leó szemében igazolta a házastársak együttélését, akiknek immáron mint fivérnek és nővérnek kellett élniük. A nős papoknak a tökéletes tisztaság elleni kifogására válaszolva az Egyház nyugaton nem akarta „szétválasztani azt, amit Isten egybekötött”, hanem arra a szintre emelte életmódjukat, melyet a szolgálat követelményei számára megfelelőnek tartott. A házasságot és a papságot teljesen ös- szeegyeztethetőnek ítélték meg. Úgy tűnik, hogy a 691. évi zsinaton összeült keletiek nem emelték ki ezt a lényegi aspektust. A papi rend fokozataira vonatkozó önmegtartóztatás kérdésében, mintegy kompenzációként (ti., hogy csak a püspöktől követelik meg a teljes önmegtartóztatást, szemben a latin egyház gyakorlatával, — a fordító megjegyzése), élesen eltérnek. Ez az és egyetlen eltérő pont a két Egyház között a házasságra és cölibátusra vonatkozó területen. A bizánci püspökök követelése a „szigorúan követett ősi szabályra és apostoli fegyelemre” hivatkozik: ezt kifejezett formában két hagyományos tekintélyre, a Karthágói zsinatra és az ún. „apostoli kánonok” (apokrif) közül a hatodikra visszanyúlva teszi meg. A 390-es Karthágói zsinatra való hivatkozás (a 419-ből való „Afrikai Egyházak egyházjogi kódexéből’ vett idézetek által) a legérdekesebb. A 691-es zsinat atyái ezt a dokumentumot, mint az apostoli időkre történő visszanyúlás kiindulási pontját felhasználják és kimutatják annak az ősi fegyelmet tanúsító jelentőségét. Mindez erősíti e dokumentumnak a klerikusok cölibátusa történelmében játszott rendkívüli szerepét. Azonban két alapvető ponton kimutatható a bizánci dekrétum újdonsága az afrikai forrásokkal szemben: eltűnt a püspökök említése, és a klerikusoktól megkívánt önmegtartóztatás csupán ideiglenes, a liturgikus szolgálatra korlátozódik. Ahol a karthágói atyák azt
