Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Jézus csodatettei - Verweyen, Hansjürgen - Török József (ford.): Jézus csodáinak értelme és valósága
26 HANSJURGEN VERWEYEN szék halálba menni a tanításáért. Itt van a kulcs ahhoz, hogy megmagyarázzuk Jézusnak mint Isten végső küldöttének a hitelképességét. A teológia további kibontakozása megmutatkozik abban, ahogyan a csodát Szent Ágoston és később Aquinói Szent Tamás értelmezi. Ágostontól sokszor idézik a csoda meghatározását: „A csoda nem abban áll, hogy valami a természet rendje ellen történik, hanem a természet ismert rendje ellen”.1 Ezt a kijelentést nem szabad a mai tudomány relativizáló értelmében venni. Amint Ágostonnál az összefüggés mutatja, nála a „természet” (natura) az Istentől elgondolt egész üdvrendet jelenti. Majd csak a holtak feltámadásánál lesz világos, hogy mi a „természetes” a testi lények világában. A csoda értelme tehát végül is ez: Megmutatja, hogy Isten végső üdvözítő akarata már működik az üdvösség történetében. Amikor azonban Ágoston a csodának ezt az előrejelző vonását kiemeli, leszűkíti az egész jelenség terjedelmét. így például amikor Áron botjának kígyóvá változását (Kiv 7,10) összehasonlítja a Jákob által felállított emlékkővel (Tér 28,18), hozzáfűzi, hogy mindkettőnek jel-szerepe van, és nem tesz semmit, hogy (az első esetben) az (Jr neve arany betűkkel vagy (a második esetben) tintával van-e kiírva.1 2 De ha a megtestesülés titkára gondolunk, akkor nem mindegy, hogy Isten történetileg érzékelhető formában van-e jelen, vagy csak alkalmi sugalmazásban és látomásban. Amit Ágoston elhagyott, azt Aquinói Tamás erőteljesen hangoztatta. Viszont nála a csoda jelszerűsége háttérbe szorul. Ez aztán megmutatkozott a csoda három osztályba sorolásán, ahol azt vették alapul, hogy a csoda hogyan múlja felül a természet lehetőségeit.3 Tamás szerint szoros értelemben vett csoda csak az, amely az „egész természet rendjén kívül történik”.4 Ebből kiindulva a következő időket két feltétel terhelte. Teológiailag káros volt az, hogy a csodát a jelszerűségtől elszakítva szemlélték. Tamás szerint ez a szemlélet közel esett „a természetfölötti kinyilatkoztatás fogalmához”. Mivel az emberi értelem magától nem találhat utat a természetfölötti valósághoz, azért azt csak külső jelek által közelítheti 1 De civitate Dei XXI, 8. 2 V.ö. De Trinitate III, 10. 3 S.Th. I.q. 105, a 8. 4 ü.o. III, q 43, a 1.
