Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Jézus csodatettei - Potterie, Ignace de la - Gál Ferenc (ford.): A csodálatos kenyérszaporítás
A CSODÁLATOS KENYÉRSZAPORÍTÁS 23 kenyérszaporítással messiási mivoltában mutatta meg magát, mint Isten küldöttje, Szentje (Jn 6,29-69). A későbbi, az ikonográfiái, a patrisztikai és a középkori magyarázat újra felvetette az eredeti kettős értelmezés vonalát. Amellett a patrisztikai és a középkori értelmezéssel még gazdagabbá tették a csodákról szóló elbeszélést: az egyes részleteket allegorizálták, de az alapvető magyarázat megmaradt. Az eucharisztikus értelmezés főleg a művészetben és az ikonográfiában folytatódott. Az első századok művészeit a kenyérszaporítás motívuma inspirálja, amikor az utolsó vacsorát ábrázolják. így pl. a Tobgha-i mozaikon, Kafarnaum mellett, továbbá sok nyugati szarkofágon és katakomba-festményeken, elsősorban a Capella Graeca híres freskóján, amelyen a kenyereskosarak és a halak is láthatók, az oltárra helyezve. Clgyanez a téma előfordul az első századoktól kezdve irodalmi szövegekben is. L. Cerfaux-t követve csak a Didaché szövegére hivatkozunk17, továbbá lrenaeus Adoersus Haereses-ének (111,11,5) és a Szibillái jóslatoknak (Vili,227) egyes részeire. Úgy tűnik, a hagyomány elején az eucharisztikus értelmezés áll előtérben. A késői patrisztikában és a középkorban a kinyilatkoztatás témáján van a hangsúly, és megmarad a liturgikus egzegézis is. Ezt elsősorban H. de Lubac (Exegese médiévale) mutatta ki.18 Ennek az értelmezésnek az elején Origenész áll, s Szent Ambrus fejlesztette tovább. „A kenyér, amelyet Jézus megtört, mint misztérium, Isten Igéjét jelenti és a róla szóló igehirdetést. Ez szaporodik a szétosztás által, hiszen Krisztus néhány szóval minden népnek el nem fogyó táplálékot adott. A beszédet úgy adta nekünk, mint kenyeret, s amennyiben befogadjuk, szánkban megszaporodik."19 Ezekben az értelmezésekben természetesen a fő szempont annak a kiemelése, hogy Jézus a megígért Messiás. Vagyis azt látjuk, hogy a kenyérszaporítás csodájának már az eredeti síkon megvolt a krisztoló- giai jelentősége, s így a későbbi krisztológiai tanítás kiindulópontjává válhatott. 17 L. Cerfaux, La multiplication des pains, in: Didaskaleion 9,4. 18 Henri de Lubac, Exegése médiévale, 1959, 342. 19 Ambrosius, Expos. Evang. secundum Lucám, VI, 86 (SC 45,260).
