Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Felkészítés a papságra
62 tékonyságra hivatkozva veszik igénybe az egyháziak a legmodernebb technika nyújtotta kényelmeket, fényűzést. - a ford, megjegyzése). A Mózesnek adott és sarui megoldására vonatkozó parancs elég jól kifejezi az előkészület szükségességét, ami ahhoz kell, hogy az ember belebocsátkozzon az Isten misztériumával létesítendő, foglalkozásszerű közelség kalandjába: a saru, mert bőrből készült, vagyis halott állat bőréből, kifejezte azokat a halott dolgokat, amelyektől nekünk tudni kell megszabadulni, hogy közeledni tudjunk ahhoz, Aki az Élet. A halott dolgok azok a magatartásformák, amelyek a húsvéti utat eltorlaszolják: az, aki elveszíti önmagát, megnyeri az örök életet. A papság állapota megköveteli a polgári létmód elhagyását, tehát magában kell foglalnia strukturálisan az „önmagát elveszítést”. Ezek a megfontolások magyarázzák meg, hogy az Egyház a papságot miért kötötte a cölibátushoz: a cölibátus az, ami legélesebben ellene mond az élet átlagszintű beteljesítésének. Az, aki a cölibátust bensőleg elfogadja, nem tekintheti a papság állapotát az egyik jövedelmet biztosító foglalkozásnak a többi között, hanem magáévá kell tenni azt is, hogy lemond saját életcéljáról, megengedi, hogy „más övezze fel” és hagyja, hogy „oda vezessék, ahová ő maga nem akarna menni.” Mielőtt az ember ilyen elhatározást tesz, az Úr szavait meg kell hallgatni és át kell elmélkedni: „Aki tornyot akar építeni közületek, nem ül le előbb és nem számítja ki a költségeket, hogy van-e, amiből elkészítse?” (Lk 14,28). Senki nem választhatja maga számára a papságot azért, hogy abban élete átlagszintű beteljesítését megtalálja. A cölibátus segít a papság vállalásában, mint alapvető feltétel, hogy figyelmesen megvizsgáljam: vajon az Úr hívására felelek-e, vagy csupán önmagam megvalósítására törekszem? És erre egy életen át, állandóan ügyelni kell. Ha erről elfeledkezünk, óhatatlanul az történik velünk is, ami történt Szent Péterrel, amikor a vízen elindult Jézus felé: egyedül az Úrra vetett tekintet képes ellensúlyozni a nehézség erőit, de az viszont ténylegesen képes erre az ellensúlyozásra. Mindig bűnösök maradunk. Ám ha az Úr támogat bennünket, a vizek mélységei minden hatalmunkat elveszítik felettünk. Még egyszer szeretnék visszatérni a Nobis quoque kérdésére, ami a római kánonban a pap imádsága. A pap felidézi azokat, akik nekünk utat mutatnak és akik közbenjáróinkká lettek, élükön Keresztelő Szent Jánost és a többieket, kétszer hét szentet: hét szent férfi, mind vérta
