Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Felkészítés a papságra
61 Az újabb szempont figyelembevételéhez ily módon el is érkeztünk. Nobis quoque peccatoribus, nekünk bűnös szolgáidnak, ezek a római kánon azon részének első szavai, amelyben a pap magáért imádkozik. Ez a kezdés mindig gondolkodásra késztetett. Istennel szemben nincs többé papi méltóság, az Egyház imádsága rögtön a lényegre tér: „bűnös szolgák”9 vagyunk. Úgy vélem, hiba lenne ebben mindössze az alázatosság megnyilvánulását látni. Ugyanez tudatosul a papban, ami Izaiás esetében is történt az Úr megnyilatkozásakor: „Jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú ember vagyok,... szemeim látták a Királyt, az Urat, a Mindenhatót” (6,5). Szent Péter ugyanezt érezte, a csodálatos halászat láttán megrettenve: „Uram, távozz tőlem, mert bűnös ember vagyok” (Lk 5,8). A régi liturgiában ugyanez nyilvánult meg, amikor a püspök szenteléskor a jelöltekhez így szólt: „Ily nagy méltósághoz félelemmel kell járulni!” Veszélyes a szakrális világgal állandó közlekedésben-kapcsolatban lenni, mert fönnáll annak veszélye, hogy a szakrális a mindennapi banalitások szintjére alacsonyodik. Jézus oly kemény szavai a farizeusokhoz és papokhoz örökké időszerű társadalmi és lélektani valóságra utalnak: a megszokás eltompít, banalizál. Gondoljunk csak a Miatyánk szövege után kutató diákokra és egyszerre tanúi lehetünk saját vakságunknak és a pogányok szomjúságának. Az Egyház a múltban ezért gondolta mindig azt, hogy a teológiát más tudományokhoz hasonlatosan nem lehet kenyérkereső mesterségként elsajátítani. Ha lehetne, akkor ez azt jelentené, hogy Isten szava, mint valami tárgy, hozzánk tartozna, amiko- ris nem ez a helyzet. Mózesnek az égő csipkebokor előtt meg kellett oldania saruit. Azt is lehet mondani, hogy aki Isten szava ragyogásának kiteszi magát, azzal hivatásszerűen foglalkozik, meg kell tanulnia élni ebben a közegben, különben megég. Az Egyház története ennek a veszélynek a valóságáról bőségesen tanúskodik. Az Egyház valamennyi nagy válsága lényegileg a papság hanyatlása következtében állt be, amikor a papság számára a szakrálissal való érintkezés többé nem volt a legszentebb égető közelségének veszélyes, egyben vonzó misztériuma, hanem kényelmes módja az egyéni létfenntartásnak. (Manapság a ha9 Vö. J. A Jungmann, Missarum sollemnia III, Aubier-Montaigne, Paris, 1954, 171.; Th. Schnitzler, Die Messe in der Betrachtung I, Fribourg, 1955, 104 köv.
