Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Friemel, Franz Georg - Győrffy Andrea (ford.): Csalódott politikai remények

45 Sikeres integrációs folyamatok. Ebben az összefüggésben még rá kell mutatnunk néhány lényeges területre, amelyeken az egyesülés aránylag simán végbement, s amelyeket a megátkozott helyzetben is magától értetődőnek vettek annyira, hogy nem is igen beszéltek róluk. Az átmenetben vannak olyan folyamatok, amelyek alig tűnnek fel, de tudatosítani kell őket. Első helyre teszem a két német hadsereg egye­sítését Itt sem lehetett mondani, hogy a katonák éppen katonák, ne­kik szolgálniuk kell, azért a két hadseregből könnyen lehet egy. Nem­csak arról van szó, hogy az egyik a NATO-hoz tartozott, a másik a Var­sói Paktumhoz. A néphadseregben voltak politikai tisztek, s a politikai nevelésben az igazi ellenség a nyugati imperializmus volt. A nyugati hadsereg is - mint a NATO tagja - elsősorban a keletiekkel állott szem­ben. Az egyesítés mégis sikerült. Az 1990 július 1-jén bevezetett német márkának is megvolt az egye­sítő hatása. A nemzetgazdászok óvtak attól, hogy a beváltás 2:1 arány­ban történjék, lélektanilag és politikailag mégis helyes volt a döntés. Az egységes pénzfedezet jól szolgálta a gazdasági élet kiegyenlítődését s a keleti tartományok gazdasági újjászervezését. A díjazás keleten elér­te a nyugati díjazás 85%-át. Hasonló kiegyenlítődést mutatott a sport. Ismeretes, hogy keleten a sport nem egyszerűen testnevelés volt, hanem a szocializmus maga- sabbrendűségének bizonyítása. A sportarénákban egyúttal osztályharc is dúlt. De itt is, éppúgy, mint az iskolázás terén, aránylag gyorsan ki le­hetett iktatni mindent, ami a szocializmusra emlékeztetett Egyidejűleg megindult a turizmus kelet és nyugat között, és a szov­jet hadsereg kivonulása is hozzájárult a kép normalizálásához, még ak­kor is, ha ők romos kaszárnyákat és szennyezett környezetet hagytak hátra. Továbbá zökkenő nélkül ment végbe a katolikus egyházmegyék újraegyesítése, illetőleg új felosztása. Az evangélikus egyház egyes ré­szei meglehetős önállósággal rendelkeztek, azért az egyesítésnél akad­tak problémák, de azokat az egyházi vezetés saját keretén belül meg­oldotta. Az áttekintés végén még hivatkozunk a mondásra, hogy „amit ösz- szekötnek, az összenő” és „az emlékek is elhomályosulnak.” A 11 éven aluli fiatalok már nem is emlékeznek arra, hogy mi volt a DDR iskola, Honecker képével, jelszavaival, zászlóival, felvonulásaival és a Szovjet­

Next

/
Oldalképek
Tartalom