Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Friemel, Franz Georg - Győrffy Andrea (ford.): Csalódott politikai remények
40 Franz Georg FRIEMEL Csalódott politikai remények A reményt az is kifejezi, hogy az ember történeti lény, aki úton van a cél felé. De vannak az életben „remények” is (többes számban), s életünket ezek is meghatározzák. Még a keserű valósággal szemben is vannak reményeink. Az a gondolat, hogy valami jól vagy jobban is sikerülhet, soha nem hiányzik. Viszont amit a remény egyes és többes számban kifejez, az összekapcsolódik. (A francia nyelvnek külön szava van a kettőre: espérance és espoir). A mindennapi életben és a politikában együtt van a teljesült és a nem teljesült remény, siker és sikertelenség formájában. Az életnek éppen az a játéka, hogy ingadozik a minimum és a maximum között, s ez annyira természetes, hogy csak rendkívüli eseményeknél beszélhetünk szerencséről vagy szerencsétlenségről. Országunk, Németország közeli múltjában - politikai és egyéni síkon - teljesedésbe ment egy rendkívüli remény, amikor 1990 október 3-án megvalósult a német egység. Már előbb, 1989 november 9/10 éjszakáján megtörtént a keletiek és a nyugatiak lelkes találkozása. A szívek egyesülésének visszhangja még hetekig tapasztalható volt, de nemsokára következett a kijózanodás mindkét oldalon. Zavarok jelentkeztek az emberek életérzésében. Keleten jobban, mint nyugaton. A német egységet csaknem mindenki akarta. Keleten az ezzel kapcsolatos remény tartalmazott olyan dolgokat, amelyeket a nyugatiak mindennapi valóságként éltek meg: szabad utazást, azt vásárolni, amire szükségük van, stabil pénzt és a velejáró elfogadható jólétet, a politikai nyomás megszűnését, lelkiismereti és szólásszabadságot, a cenzúra megszűnését, civilizáltabb egészségügyi és környezeti körülményeket. Ezt a felsorolást még egyéni tapasztalatokból ki lehetne egészíteni. Ilyen remények ugyan mindig voltak, de megvalósításukra a szov-
