Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Stilwel, Peter - Gál Ferenc (ford.): Isten és a császár
6 PETER STILWEL fölöttes hatóságnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől: ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. A felsőség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól... Alá kell tehát magadat vetni neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem lelkiismeret szerint is. Azért fizettek adót is, hiszen akik megkapják, Isten szolgái. Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak adót, akinek vám, annak vámot, akinek hódolat, annak hódolatot.” (Róm 13,1-7) Pál itt megmutatja az olvasónak a lehetőséget, hogy kerülheti ki az összeütközést a politikai hatalommal. A hívő elismeri a világi tekintélyt, amennyiben „Isten eszköze a közjó miatt.” A hatalomnak meg kell adni a szükséges járandóságot, hogy a közjóról gondoskodhasson. Tehát a világi hatalom elismerése nem kikényszerített kötelesség, hanem annak formája, ahogyan Isten akarata szerint viselkedünk a nyilvános életben. Az apostol tehát a nagyvonalú és előkelő megoldást mutatja. De közben előállhatott a gyanú, hogy ő, mint római polgár, a birodalom előnyére gondol anélkül, hogy a rendszer és a hatalom gyöngéit figyelembe venné. Ez azonban nem áll fenn, mert más helyeken eléggé világosan hivatkozik a világban található bűnös állapotokra. Az Újszövetség egy másik írása, a Jelenések könyve a világi hatalmat, nevezetesen a Római Birodalmat a végső idők vadállatával azonosítja, s ezzel relativizálja a nemzetek apostolának optimista beállítását. Hiszen ha igaz, hogy minden hatalom Istentől ered, és az a hatalom, amely Istent szolgálja, fölkenésben részesült, akkor az is igaz, hogy minden hatalom, amely eltér a végső céltól, átváltozik antikrisz- tussá vagy magába zárt önkényességgé. Akkor pedig a „császárnak ami a császáré és Istennek ami Istené" kifejezés inkább felhívás lesz a kritikus távolság tartására. Az emberi tevékenység végső irányító pontja ugyanis az Istennel fennálló kapcsolat. A következmény pedig az, hogy a császár hatalmát csak akkor kell elismerni, ha kötelességének teljesítésével a közjót szolgálja, vagyis „Isten eszköze a jóra”. Ha pedig Istennek ellenszegül, akkor meg kell tagadni az engedelmességet, hogy Istennek szolgálhassunk. 2. Emberi tekintély és teokrácia. Alain Woodrow, akinek az Evangélium vitae kezdetű enciklikáról írt fejtegetéseit kiindulásnak
