Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Straub, Eberhard - Győrffy Andrea (ford.): Világi hatalom és isteni dicsőség
VILÁGI HATALOM ÉS ISTENI DICSŐSÉG 35 szentélyének papjai. Az uralkodó születésére nézve ember, de hivatalánál fogva Isten helyettese, s így felette áll az emberi dolgoknak. Feladata az, hogy az „igazság napjának" tükörképe legyen. A császári birodalom megszentelődött a jog szentsége által. Amikor II. Frigyes Jeruzsálemben magát koronázta királlyá, tovább akarta fokozni az uralkodói hatalom szent voltát. Nyilván erre emlékezett I. Vilmos porosz király is, amikor koronázása előtt ezt a kijelentést tette: „Poroszország királyai a koronát Istentől kapják. Ezért én holnap az Úr oltáráról veszem a koronát és a fejemre teszem. Ezt jelenti az Isten kegyelméből való királyság, és ebben áll a korona sérthetetlen szentsége is.” A pápáknak az Egyház szabadsága érdekében mindenképpen védekezniük kellett az ilyen uralkodói misztika ellen. A Hohenstaufo- kat pl. viperák fajzataként emlegették, mert meglátták, hogy a szentségre és az Istenre való hivatkozással csak hatalmukat akarták erősíteni. A pápák felülkerekedtek ugyan a Hohenstaufok törekvésein, de magát az eszmét nem győzték le. Lassanként az európai királyok is átvették a stílust, és saját országukban a palotát úgy tekintették, mint a jog szentélyét, magukat pedig, mint az igazságosság napját. Tehát két nap ragyogott az égbolton. Egyik volt az Egyház, amely nem tudta a világi uralkodókat a „misztikus test” karjává tenni - amivel saját hatáskörén is túllépett -, és kénytelen volt egyességre lépni a világi hatalommal, A másik nap az állam volt, amely szentnek tartotta magát, de csak saját szabadságára gondolt, nem az Egyházéra.' Az Egyház tehát szerződéseket kötött az államokkal, hogy ésszerű módon védje magát az uralkodói mítosztól. A Hohenstaufok után egyetlen állam sem nehezedett úgy a pápaságra, mint a spanyol. A spanyol királyok nem eszmeileg voltak világuralkodók, mint a németrómai császárok, hanem valóságban. Kialakították az egyetemes monarchiát, és Spanyolország nap akart lenni, amely a többi országot megvilágítja. Dicsekedtek azzal, hogy mindenkitől függetlenek, még a pápától is, tőlük ellenben népek függenek.
